2010. szeptember 29., szerda

Kedd: Újra Kondi

Tegnap ismét egy Kondi elnevezésű órán voltam, de most az az edző tartotta, aki állítólag ott a legjobb. Használtunk step padot, súlyzót, rövid kötelet és hosszú kötelet. Jó kis bemelegítéssel kezdtük, majd combizom és karizmok kombinálva, különböző kitörésekkel. Csak egykilós súlyokat mertem bevállalni, de nem használtuk olyan sokat, úgyhogy kicsit kevésnek bizonyult. Aztán felvettük a lábszárunkra a rövid kötelet, és oldalra lépkedtünk vele, majd hasizom következett, hasprésekkel, majd popsi a hosszú kötéllel. Na hát az nagyon gyilkos volt: hajlított és nyújtott lábú lábemeléseket kellett csinálni úgy, hogy az egyik hurokba dugtuk a lábfejünket, rátérdeltünk a kötélre és úgy húztuk fel a lábat. Nehezebb volt, mint amikor lábsúllyal csinálom ezeket. A végén volt még egy kis hasizom meg női fekvőtámaszok, aztán alapos nyújtás.

Összességében nekem ez az óra nem volt könnyű, de nem is okozott nagyon nagy nehézséget, mert a gyakorlatok kísértetiesen hasonlítottak a Réka-tornás gyakorlatokhoz. Az edző elmondott minden utasítást, hogy hogyan végezzük helyesen a dolgokat, de nagyon kellett figyelni, mert alig lehetett hallani, mert nem volt mikrofon (amit pl. egy másik edző használ) és hangos volt a zene. Viszont mindenkihez odament, akinek rossz volt a testtartása és megigazította. A stílusa viszont nem tetszett, kicsit erőszakosan ösztökélt minket, nálam pedig kedvességgel és biztatással többre lehet menni :) Úgy is mondhatnám, hogy az óra maga jó volt, de a hangulat nem. A zene sem volt az igazi.

Pici pihenés után volt még 20 perc ellipszis, 20 perc futás, és kipróbáltam azt a gépet is, ahol ülve lehet biciklizni (nem tudom a nevét) 15 percig, de szinte meg sem emelte a pulzusomat, inkább pihentető volt. Utána még volt jó kis fényterápiás szauna, így este tízre haza is értem :)

2010. szeptember 28., kedd

Hétfő: Body Art

Tegnap Body Art órán voltunk. Az elején egy kicsit tartottam tőle, mert ugyan megkérdezte az edző, hogy ki nem volt még ilyen órán, és sokan jelentkeztünk, mégis azt mondta, hogy nem basic órát fog tartani. De megnyugtatott minket, hogy nem baj, ha nem tudunk mindent rögtön megcsinálni, próbálkozzunk, és ne adjuk fel az első tíz perc után. A bemelegítés viszonylag tempósan zajlott, de aztán lelassultunk, koncentrációt igénylő gyakorlatok következtek, amelyek közül nem mindent tudtam addig kitartani, mint kellett volna. Volt néhány mozdulat, ami már ismerős volt a korábbi pilates óráról, csak egy kicsit gyorsabban hajtottuk végre. A végén sokat nyújtottunk, és feküdtünk egy kicsit a hátunkon, relaxáltunk. A légzésre nagyon oda kellett figyelni, mert ha nem koncentráltam rá, hajlamos voltam nem levegőt venni, amitől csak még nehezebbek lettek a gyakorlatok.

Összességében vannak jó és rossz tapasztalataim: például az edző nem mondta el, hogy mire kell figyelni a gyakorlatok közben, csak azt, mit kell csinálni, nem igazította ki a testtartásunkat, és nem magyarázta el, mi a központunk, hogyan kapcsoljuk be, stb. Nekem túl sok volt a V-póz is, de ez egyéni probléma, mert nekem ettől a csuklóm nagyon megfájdult. De jó volt az, hogy azért éreztem az izmaimban a terhelést, elfáradtam a végére, kicsit le is izzadtam (bár előtte eleve leizzadtam a 20 perc ellipszis miatt). Egészen másfajta mozgásforma, mint amihez szokva vagyok, ennek ellenére nem könnyű. A pilates alapján könnyebbnek gondoltam. A végén azért még levezettem az újdonság varázsát egy húsz perces futással.

2010. szeptember 27., hétfő

Vasárnap: Kardió

Tegnap nagyon-nagyon fáradtan sikerült elmennünk a klubba, ezért nem mentünk órára, hanem úgy döntöttünk, hogy inkább csak a kardiógépeket használjuk egy órán át, aztán pihenés. Tehát így alakult a dolog: 20 perc ellipszis. Ezt még mindig nagyon kedvelem, megizzaszt és érzem utána a fenekemben és a combomban, hogy jól megdolgoztatott. Utána kipróbáltam egy számomra új gépet, ami elvileg egy taposógép, de oldalirányú mozgást is végez. Na szerintem ezt nem jól használtam, mert leginkább a talpam fájdult meg a húsz perc alatt. Végül volt 20 perc futás futópadon. Tegnap ennél többre nem voltam képes. Utána még volt egy kis szauna, és kész.

Péntek: Basic Step

Pénteken részt vettem életem első step aerobic óráján. Basic stepként volt meghirdetve, de rögtön úgy kezdte az edző, hogy voltunk-e már ilyen órán, vagy van e valamilyen táncos múltunk, mert hogy koreográfiát fogunk tanulni, és nem örült neki, mikor megmondtam, hogy semmi sincs... Na de végül nekiálltunk, és az elején nagyon nehezen ment, aztán valahogy egyre inkább belejöttem, persze mindig rontottam valahol, de kezdtem élvezni a dolgot. Sokat ugráltunk, úgyhogy le is izzadtam rendesen, és a végén háromszor egymás után kellett végigcsinálni a koreográfiát, ha lehet, hibátlanul. Hát ha hibátlanra nem is sikerült, de legalább már folyamatosan csináltam valamit. Egyébként az edző nagyon rendes volt, segített, biztatott, végig minket. De (és ez lehet, hogy csak az én képzetlenségem miatt van) nekem nem biztos, hogy ez basic volt, mert nem tudtam sem a lépések neveit, még összerakni is nehéz volt. Még jó, hogy erre mentünk, és nem egy sima step vagy dance step órára... Azért arra még gyakorolni kel...

Utána pihentünk egy picit, aztán kardió: 20 perc ellipszis, 20 perc futás. Azért így együtt már sok volt, elfáradtam, jól esett utána az infraszauna, ami végre üres volt. Egyébként sem voltak sokan péntek délután, több emberre számítottam.

Szombaton pihenőnapot tartottam, bár nem lustálkodtam, mert szedtünk a kertben almát meg mandulát, úgyhogy volt fára mászás és hasonlók, de torna nem volt. Este pedig bűnöztem: vörösbor zéró kólával (bár ez még elvileg nem gond, csak múlt héten is volt valami hasonló), este ettem pattogatott kukoricát, amit csak délitánig lehetne, és ami a legrosszabb: pina colada (ami CUKROS!!!). Annyira rosszul esett, nem is volt finom, nem kellett volna meginnom... Utána igyekeztem minél többet táncolni, hogy legalább azzal kompenzáljam kicsit... Persze tudom, hogy nem lehet, de azért így könnyebb volt a gondolatot elviselni. A többi kaja egyébként rendben volt, de most nem írom le, mert nem nagyon emlékszem. De arra emlékeznék, ha ettem volna még valamit, amit nem lehet.

2010. szeptember 24., péntek

Csütörtök: Pilates

Ez a gyakorlat is volt, lábat hátra nyújt, kezet előre, majd fordítva
Tegnap voltam Pilatesen. Kicsit féltem tőle, mert nem igazán tudtam, mire számítsak, aztán végül vegyes érzelmekkel távoztam. maga az óra nagyon jó volt, nyugis, kevesen voltunk, minden el lett magyarázva szépen. Az elején jeleztük, hogy még sosem voltunk Pilates órán, úgyhogy elmondták, hogy mi ez, hogyan alakult ki, mi a központunk, hogyan figyeljünk rá, mire kell odafigyelni, és hogy végig a mozdulatainkra koncentráljunk, mindenki magára figyeljen. Aztán jöttek a gyakorlatok, amik közül volt néhány kifejezetten nehéz, mint mikor a felsőtestünket kellett leengedni a föld fölé, megtartani, majd vissza, vagy egyes gyakorlatok, amikhez komoly egyensúlyérzék kellett, ami nekem nincs. De végig nagyon figyeltem a légzésre és a központomra, és hogy helyesen hajtsam végre a gyakorlatokat. Használtunk karikát, amit a belső combunkkal kellett összenyomni, meg kislabdát, amit pedig a gerincünkön görgettünk. Elfáradtam, de nem izzadtam bele egyáltalán. izomlázat sem érzem ma sehol, maximum egy kicsit a hátamban. Szóval a hangulat nagyon jó volt, és nyugodt is voltam utána egész nap, de nem érzem úgy, hogy mindent megtettem és kihajtottam volna magam, amit pl. az előző napi óra után éreztem. Szóval ezt nem hagytam annyiban, és utána még volt 20 perc futás meg 20 perc ellipszis, szóval végül az izzadás is megvolt :)
Tudom, hogy néha kell ilyenfajta mozgás is a testnek, pláne a gerincemnek, hiszen sosem tartom egyenesen, de túl sokszor nem fogom beilleszteni a programba, mert nem adja meg azt az érzést, amire vágyom.
A végén elmentünk a fényterápiás vagy milyen szaunába, ahol nem volt olyan nagyon meleg, de mindig más színű fény világított, aminek állítólag jótékony hatása van. Lehet benne valami, mert nagyon jó kedvem lett és az egész napos fejfájásom is elmúlt . Szóval megint jól telt a nap :)

Szerda: Kondi

Szerdán voltam az első órán. Maga a hely nagyon szép, igényes, mindenki kedves volt, és tényleg sokféle óra van. Az első, amit kipróbáltunk, egy kondi nevű óra volt. Egy nagyon kedves fiatal lány tartotta, és mivel nem voltunk sokan, mindenkire oda tudott figyelni. Bár rögtön azzal kezdte, hogy hozzunk oda magunkkal öt dolgot, amiből én csak a kislabdát meg a matracot értettem, úgyhogy kicsit megijedtem. Na de végül használtunk flexi-bart, nyolcas kötelet, step padot meg xco-trainert. Az mondjuk kicsit zavart, hogy szinte sötét volt, mikor elkezdtünk, de aztán végül lett villany :) Szóval a lényeg: nagyon leizzadtam, tetőtől talpig, és izomlázam is lett tőle, pedig amíg csináltuk a gyakorlatokat, nem tűnt se bonyolultnak, meg különösen nehéznek sem, de így együtt megtette a hatását. Az xco-trainer mondjuk nem lesz a kedvencem, mert folyton ki akart csúszni a kezemből, és szerintem nem sokkal másabb, mint egy sima súlyzó (legalábbis amire mi használtuk, hogy fel-le mozgattuk, míg fellépkedtünk a step-padra), annyiban jobb, hogy érzed a kontrollt, hogy jól csinálod-e a mozdulataidat, mert a benne lévő homokkristály hangját csak akkor hallod, ha erőteljesen végzed a gyakorlatokat. De állítólag hatékonyabb ez a módszer, mint a sima súlyzózás.
A felxi-bar viszont nagyon tetszett, bár nem nagyon tudtam még vele bánni, de látom benne a fantáziát. Beindítani sikerült elsőre, de az nagyon nehéz volt, hogy közben különböző gyakorlatokat is végezzek meg fel-le lépkedjek. Az óra felénél lementünk a talajra, és akkor jött az a gyakorlat, ami értelmezhetetlen volt számomra: a kislabdát a bal térdünk alá kellett rakni, míg a jobb kezünkben fogtuk a flexi-bart, és oldalra ki kellett nyújtani, és beindítani. Hát nekem a kislabdán megmaradni mozdulat sem jött össze. Aztán megengedte, hogy kislabda nélkül próbálkozzunk, úgy már jobb volt a helyzet. Aztán kislabda térd közé, és úgy felülések. Az már ment. Aztán nyújtás, ami nagyon jól esett :)
Összességében nagyon jó volt, pörgős, leizzadtam nagyon, voltak újdonságok, ami miatt végül is mentem. De ahogy megfigyeltem, nem tartott egy egész órát, csak kb. 50 percet, aminek annyira nem örültem.
Utána még futottam negyed órát, meg kipróbáltam az ellipszis trénert, szintén negyed órára. Hát nem volt könnyű, más mozgás, mint amit megszoktam, de jól esett. A végére hulla fáradtak voltunk, úgyhogy nagyon jól esett a szauna, aztán a tusolás. Teljesen újjáéledtem :)

2010. szeptember 22., szerda

Nagyon izgatott vagyok

a mai nap miatt. Ráadásul nincs is különösebb dolgom, kialudtam magam, úgyhogy minden rendben van!
Egyébként az utóbbi egy hónapban már a 90 perces Réka-tornákat nagyon jól bírtam, se izomláz, semmi nem volt, erre tegnap tartott egy olyan edzést, hogy ma egyrészt ülni alig bírok a fenekemen, másrészt a belső combom ég egyfolytában. És ma lesz az első Lite Wellness-es edzésünk :) Szupi, azért remélem, nem halok meg. Egyébként tegnap a gumikötéllel nagyon jó kis gyakorlatok volna karra meg hátizomra, még tegnap este éreztem is rendesen őket, de ez reggelre elmúlt. Mondjuk nem tudtam mindet megcsinálni, mert nagyon gyenge a kezem, de igyekeztem. Megint volt sok kitörés-guggolás és ezek kombinációi, volt sok gyakorlat a gumikötéllel, volt csípő-popsi, lábemelgetések, pici hasizom, és sokat dolgoztunk belső combra, sok volt a hanyatt fekve lábtárogatás. Nagyon kellemesen elfáradtam utána, a buszon majdnem elaludtam hazafelé :)

És a kaja:
Reggeli: két szelet U1 kenyér, vaj, felvágott, tejeskávé
Tízórai: két darab nektarin, tejeskávé
Ebéd: töltött káposzta (anya rizs helyett árpagyöngyével csinálta, így 2-es), egy U1 ízes levél (anya meghívott két péksütire a pékségben :)
Uzsonna: egy U1 pizzás csiga, egy pohár teával
Vacsora: 3 db sajttal töltött sült virsli, 2 db pufirizzsel, kakaó (nagyon éhes lettem edzés után :)

Most pedig azt találtam ki, hogy ugye lesz ez a Lite Wellness dolog (nem tudom, említettem-e már :), és hogy igyekszem minden nap más típusú órán részt venni, és leírom a tapasztalataimat. Egyedül szombaton nem tudok elmenni, mert nem leszek itthon, de a többi napon megyek :)

2010. szeptember 21., kedd

Már majdnem megharagudtam

a Lite Wellnessre, mert nem hívtak, amikor csörgött a telefon, és holnaptól mehetek a 7 napos próbaedzésre :) Már nagyon várom, ettől a hét naptól most sokminden függ, mert forgatok valamit a fejemben, és ez nagyban befolyásolni fogja, hogy döntök. Szóval holnaptól minden nap lesz egy vagy két edzés, meg szauna meg konditerem :) Már alig várom :)

Egyébként tegnap nagyon rossz voltam, mert rengeteget ettem, és keveset tornáztam. Elővettem Réka 2008-as dvd-jét és 20 perc felsőtest, 20 perc comb és 20 perc popsi volt, de csak lanyhán, mert nem voltam hangulatban. Ma meg megyek Réka-tornára.

Tegnap reggel 3 szelet pufirizst ettem vajasan-felvágottasan meg egy tejeskávét, amiből volt még kettő napközben. Ebédre másfél rántott sajt hajdinával, vacsira maradék leves (sajnos volt benne grízgombóc, amiből kettőt észrevétlenül lenyeltem), meg az utolsó maradék szelet lekváros-csokis piskóta, és ez nem volt elég, benyomtam még a maradék 4 db túrógombócot lekvárosan-nyírfacukrosan, aztán éjjel 11 körül meg kiűzött az éhség a konyhába a maradék hajdinát megenni. És napközben még barackot is nasiztam. Nem tudom, mi bajom lehetett, de nem egészen vagyok normális. Ma igyekszem visszafogni magam. Szerintem kéne egy munkahely, és nem folyton a kaja közelében lennék. Köszönöm a figyelmet.

2010. szeptember 20., hétfő

Túrógombóc U1

Hozzávalók: 
50 dkg sovány túró
2 tojás (fehérje felverve)
8 dkg zabkorpa
kevés folyékony édesítő vagy U1 cukor vagy nyírfacukor (vagy fele-fele arányban édesítő és U1 cukor)

Elkészítés:
A túrót összekeverjük a tojások sárgájával, a zabkorpával, kevés folyékony édesítővel. Hozzáadjuk a felvert fehérjét, és 1/2-1 órára állni hagyjuk. Utána forró, de nem lobogó vízben (ha nagyon forr, könnyen szétesik) kifőzzük.

Ez az alap túrógombóc, ezzel lehet kreatívkodni. Csak néhány ötlet: pirított U1 morzsában vagy pirított zabpehelyben, zabkorpában is meg lehet forgatni, vagy egy pici darált dióban (úgy azért már nem teljesen 1-es). Én szoktam rá tejfölt csinálni, rakok bele U1 cukrot vagy kis édesítőt és fahéjat, és azzal öntöm le. De lehet U1 lekvárral is meglocsolni, nekem legutóbb ribizlis volt itthon, nagymamám készítette. De különböző önteteket is lehet rá készíteni, legutóbb egy epres változatot olvastam:
150 g eper
1 tk. folyékony édesítő
0,5 dl víz
1 ek. vaníliás pudingpor vagy étkezési keményítő
Az epret apró darabokra vágom és a vízzel, édesítővel(vagy U1 cukorral) lassan főzöm, míg megpuhul az eper, majd hozzáadom a keményítőt vagy pudingport és picit besűrítem.Ezt is lehet gombócra önteni, de szerintem ezt sokféle gyümiből el lehet készíteni.

Plusz még egy ötlet, hogy tölteni is lehet, például valamilyen gyümölccsel.


 Jó étvágyat :)

Az életmódváltás nehézségei

Ha valaki eldönti, hogy elkezd életmódot váltani, akkor számos nehézségbe fog ütközni. Nem eltántorítani akarok senkit, mert számomra ezek a nehézségek nagyon hasznosak voltak, sokat tanultam belőlük, fejlődhettem általuk.

Ha egyedül kezded el, akkor a legnehezebb. Tudom, mert velem ez volt. Január elsején úgy döntöttem, hogy nem elég a torna, az étkezésemet is meg kell reformálni. Hát nem ment egyik napról a másikra... Az update mellett döntöttem, de a nehézségek szerintem nem csak ehhez az életmódhoz tartoznak, hanem mindenhez, ami más. Szóval első lépésben utánaolvastam, könyvekben, neten szétnéztem, vagyis igyekeztem minél pontosabban informálódni.

Aztán következett az, hogy akkor mit honnan szerezzek be. Ez volt az első olyan nehézség, amivel szembesülnöm kellett. Mivel diákként az update termékek sokszor megfizethetetlenek számomra, sokszor alternatívát kellett találnom. Szép lassan megtanultam, hol lehet jó áron zabpelyhet és zabkorpát kapni, melyik az a felvágott, ami nem tartalmaz cukrot, hogy joghurtból csak a natúr jöhet szóba, mert mindet cukrozzák (a lightokat is). Van nem messze tőlünk egy diszkont, ott az update jó estét keksz is olcsóbb, mint máshol, és hogy egyes update termékeket jobb áron kapok meg egyes bevásárlóközpontokban, mint a pékségekben. Egyébként közvetlenül mellettem van egy update pékség, de hetente max. kétszer járok oda, és heti 2000 ft-nál többet még nem hagytam ott. Néha megkívánom a péksütiiket (egyébként is ez a gyengém), vagy beruházok egy-egy lisztre, cukorra vagy majonézre. Egyébként sokan, akik tudják, hogy én így táplálkozom, megjegyzik, és szülinapomra pl. volt, hogy egy csomag U1 cukrot, vagy virág helyett egy U1 lisztet kaptam ajándékba. Szóval minden megoldható, nem feltétlenül pénz kérdése. De a legtöbb édességet magam sütöm meg itthon, így az elég takarékos, és a heti 2-3 db péksüti pedig szerintem belefér, egy dohányos sokkal többet költ a cigarettára. Persze kinek mi a fontos.

De miután ezeket a nehézségeket leküzdöttem, jöttek a nehezebbek, vagyis a körülöttem lévő emberek. Az egy dolog, hogy sok olyan megjegyzéssel találkozom, hogy betegnek nézek, túl vékony vagyok, minek sanyargatom magam, úgyis vékony vagyok, és az ehhez hasonlók. Ezekre a legtöbbször nem is válaszolok, mert aki erre nem fogékony, annak úgysem tudnám megmagyarázni, hogy nekem fontos az egészségem, és egyébként is mindentől képes vagyok lehízni, de pontosan ez az életmód az, ami megengedi, hogy egyek, akár egy picit többet is, mint amennyi kell, mégsem hízok, és nem a bikiniszezon előtt kell sanyargatni a testem, mert az mindig jó formában van, szenvedés nélkül. Sokan teljesen az update ellen vannak (beleértve apukámat is) és szidják Norbit és családját, meg kritizálnak, hogy odavagyok értük. Hát én például Norbit kifejezetten nem kedvelem a stílusa miatt (bocsi, ha olvassa), de a rendszer jó, sok emberen segít és fel lehet rá építeni egy életet. Bizonyított, nekem ennyi elég. Szóval sokszor nem is mondom, ha kérdezi valaki, hogy mit eszem, csak azt, hogy nem eszem lisztet és cukrot, sőt volt olyan is, hogy azt mondtam, hogy cukorbeteg vagyok, mert valaki nagyon erőszakosan meg akart velem etetni dolgokat.

Egy idő után azonban a környezetem elfogadta, hogy így étkezem, és segítettek is benne, anyukámnál mindig volt olyan étel, amit megehettem, nagymamámnál is. Szóval egyre könnyebb lett. Persze ha vendégségbe mentünk, mindig megkaptam a kritikát, meg erőszakoskodtak, hogy mindenből egyek. Pedig erre semmi szükség, mert a desszerteken kívül mindig volt olyan dolog, amit megkóstolhattam. Nekem ennyi pedig elég.

Viszont a mai napig konfliktusba kerülök emiatt a hozzám közelállókkal, mert van, aki csak a saját igazát fogadja el. Hetente járunk a párom családjához vacsorázni, és a kezdettől fogva tudták, mit eszem, mit nem. Én sosem kértem, hogy nekem legyen külön étel, mégis mindig azt kapok, amit nagyra értékelek. Csak vannak olyan mozzanatok, amit nem tudok hova tenni. A múlt héten is készült sütemény, ami nekem gyanús volt, megkérdeztem, miből készült, mire nem kaptam egyenes választ, de végül kiderült, hogy zablisztből. Már korábban volt erről egy vitánk, hogy én ezt sem eszem meg, utána is kellett néznem, és kiderült, hogy U3-as, amit közöltem is, és azt is, hogy én a zabpelyhet darálom le nem túl finomra és azt használom liszt helyett, de ők mindezek ellenére azt állították, hogy a kettő ugyanaz. Szóval nem ettem végül a sütiből, mert én U3-t (kivéve mézet), főleg lisztet egyáltalán nem eszek. Persze ez nem tetszett senkinek, mert nekem készült a süti, és én nem ettem belőle... Hát azért az előzményeket figyelembe véve szerintem jogosan nem ettem meg. Egyébként az illető mindig is ellenezte az én liszt-nemevésemet, mert szerinte az kell a szervezetnek. Ő pedig vegetáriánus, amit én nem tartok jónak, mégsem akarom csellel rávenni a húsevésre és egyszer sem mondtam neki, hogy szerintem nem jó, amit csinál. Szerintem egyszerűen süssön ahogy szokott, nekem este úgysem hiányzik már a háromfogásos vacsora.

Mindezek ellenére az embernek vannak sikerélményei: a környezetemben már anyukám, nagymamám, a párom húga, sőt már a kozmetikusunk is átváltott erre az életmódra, pedig senkinek sem ajánlottam. Anyukám volt az első, miután láttam, hogy lefogytam, nagymamám pedig hajlamos ugyanazt tenni, mint anya :) Aztán ez magától gyűrűzik tovább. Szerintem ezt tényleg nem kell reklámozni, mert önmagáért beszél. Persze sokkal könnyebb már így, hogy nem vagyok egyedül ezzel a családban.

Azt sem állítom, hogy az update az egyetlen megoldás, mert mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mi áll hozzá a legközelebb. Nekem ez szimpi volt és bevált. A másik dolog, hogy mindenkinek meg kell érnie az életmódváltásra. Ez fejben dől el. Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy majd nem eszem kenyeret, vagy akármit, amiben cukor van. Most pedig úgy érzem, életem végéig így fogok étkezni. Ezt persze nem merem biztosan állítani, mert nagyon sok dolog történhet egy ember életében, de most így gondolom.

Vasárnap: pihi

Vasárnap nem csináltam semmit. És nagyon jól esett :) Torna egyáltalán nem volt, de egész nap feküdtem :)
Kaja: délben volt reggeli, 2 szelet U1 kenyér, felvágottal és sajttal, tejeskávé, vagyis a szokásos. Ebédre csináltam rántott sajtot, zabkorpában forgattam meg, mellé hajdina volt és zöldségek. Vacsira volt egy maradék süti, a csokis lekváros piskóta, és két darab főtt tojás. Nasinak ettem egy ízes levelet, tejeskávéval. Ja, meg este voltak itt vendégek, és ittunk teát, én mézzel ittam, mert még mindig picit beteg vagyok :(

Viszont ma fedeztem fel, hogy lehet menni a Lite Wellness Club-ba, 7 nap 700 ft, és egy csomó mindent ki lehet próbálni, úgyhogy úgy néz ki, megyünk :)

2010. szeptember 19., vasárnap

Szombati hosszú nap

Szombaton volt fél óra futás a városban, aztán megint elővettem Mel B Totally Fit-jét (vagy nem tudom, hogy kell ezt ragozni...), és volt 10 perc kar, 10 perc comb, 10 perc popsi. Nem haltam meg tőle, de jól esett.

Ebédelni voltunk az update caféban, ami, mint kiderült, ma bezárt. Szóval még időben voltunk :) Ugyan volt egy kis bibi, mert a szakácsnő nem jött be dolgozni, de egész ügyesen megoldották a fiúk. Ettem gyümöpcslevest, rántott husit grillzöldségekkel, és túrógombócot. Minden nagyon fini volt, csak sajna nagyon lassan készültek el, mert hát ugye volt ez a probléma.



Délután még ettem 3 db főtt tojást 2 db pufirizzsel. Aztán elszabadult a pokol, de igyekeztem kontrollálni. Szóval buli volt tervben, itthon alapoztunk nálunk előtte barátnőmmel, volt mézrum, bor (de csak félédes), mindezek kólával való kombinációját is kipróbáltuk (de cukormentes volt a kóla is), volt pattogatott kukorica és burgonyaszirom, de direkt olyat választottam, amiben se cukor, se egyéb hasonló nincs, de persze így sem lehetett volna. Ja, és még ettünk egy-egy U1 sütit is :) Egyébként nem rossz hely ahol  voltunk: Minyon bár a Király utcában, csak rengetegen voltak, de a zene miatt megérte :)

A beígért bejegyzéseket holnap írom meg, mert fáradt vagyok és nem vagyok olyan hangulatban, hogy ésszerűen átgondoljam. Alig aludtam, holnap majd jobban forog az agyam. Remélem.

2010. szeptember 18., szombat

SzerdaCSütörtökPéntek kaja

Hát persze, hogy megint nem írtam, hogy miket ettem, de szerintem a reggeliket kitaláljátok... A többi, amire emlékszem:

SZERDA: ebédre citromos csirke volt, krumplival, vacsira meg brokkolikrémleves, és egy kis natúr husi, hajdinával és koviubival. Mint kiderült, a husi egy kis zablisztben volt megforgatva. Na erről majd később még írok. nasinak csináltam megint csokis-lekváros piskótát, abból volt két szelet.

CSÜTÖRTÖK: ebédre egy kis paprikás csirke volt, köret nélkül, meg U1 túrógombóc. Két főtt tojás volt, meg egy virsli, két pufirizzsel. Nasi a már említett tegnapi süti volt.

PÉNTEK: ebéd megint túrógombóc, fahéjas, édesítős tejföllel, vacsira 2 db U1 lángos, anya csinálta Réka receptje alapján nagyon finom. A receptet a honlapjukon megtaláljátok. Nasi kicsit sok volt, vettem egy diós patkót meg egy fahéjas csigát, mindkettőt megettem :)

Fogok megint receptet írni, ma vagy holnap, meg egy kicsit arról, miért nehéz életmódot váltani. De lehet, hogy csak holnapra marad, mert ma vásárlás, futás, buli lesz este, de ami a legjobb: mindjárt indulunk az Update Caféba ebédelni :) Majd beszámolok :)

Szép hétvégét mindenkinek!!!

SzerdaCSütörtökPéntek

Nnnnna, hát a szerdai torna megvolt, ahogyan azt megjósoltam: Jillian 30 day shred level 1 (mert fájt a fejem), aztán 30 perc futás Duna-parton, ami most nagyon jól esett. És ami még jó benne, hogy egész sokan vannak, nem csak lézengők, hanem futók is, ami azért jobb, mintha egyedül próbálkoznék. Szóval a Lágymányosi- és a Petőfi-híd között szoktunk futni, ami állítólag majdnem 1200 m. Ezt a távot 4x tettem meg, ami akkor majdnem 4800 m, 30 perc alatt. A végén kicsit beleerősítettem, mert nem fáradtam ki eléggé, de ennek az lett az eredménye, hogy hazáig ziháltam a villamoson... Szóval csak óvatosan még az ilyenekkel...

Csütörtök megint Réka-torna volt, 90 perc, de majdnem nem mentem el, mert már megint nagyon gyengének éreztem magam. A vérnyomásom néha 87/64 körül mozog, ami szerintem nem normális, és mindig beteg vagyok. Most, hogy elmúlt a fejfájásom, jött a torokfájás, ma reggelre annak is vége, de most meg az orrom folyik. Pedig nem gondolnám, hogy gyenge az immunrendszerem, mert nem eszem tiltott dolgokat, egyáltalán. Visszatérve a lényegre, a torna megint nagyon jó volt, megizzadtam, és egy kicsit szórakoztam is: az előttem álló lány annyira nem tudta csinálni a gyakorlatokat, hogy nem is tudom, lehet, hogy direkt volt ennyire béna. A ritmust mindig elrontotta, mindig el volt csúszva, szerintem ez nem lehet véletlen... De azért jól szórakoztam rajta. Pedig csinos, kedves lánynak tűnt, és nem gondoltam, hogy valakinek ennyire ne legyen ritmusérzéke. Nekem ez furcsa. Réka az óra elején megkérdezte, hogy miből szeretnénk, ha több lenne az órákon. Rögtön az futott át a fejemen, hogy guggolásból nem... Az óra fele ugyanis sokszor kitörés és guggolás, ami hatékony, de nem könnyű :) Szóval abban egyeztünk meg, hogy kar és hát lesz több. Azt tényleg elhanyagoltunk egy kicsit. Szóval sok gumiköteles gyakorlat volt. Auuuu.....

Péntek: 40 percet futottam futópadon (5400 m), a max sebességem tíz volt. Most ez is nehezemre esett, mert van, hogy többet bírok futni. Döglődöm, ez tény. Utána még volt Réka legelső dvd-jéről a 20 perc talaj rész. Ebben van belső comb is, ami nekem kritikus, ezért ezt választottam. Ma pedig megint futni kéne, majd meglátom, mi lesz belőle.

2010. szeptember 15., szerda

...és még ami kimaradt:

a kaják. Nem igazán szoktam felírni, hogy mit eszem, csak emlékezetből írom le, de most valahogy nem emlékszem, mit ettem vasárnap pontosan. Azt tudom, hogy reggel tk. kenyeret ettem (fuj), ebédre családi bográcsozás volt, és levest ettem, kenyér nélkül, este pedig 3 db virsli volt 2 puffasztott rizzsel. De hogy közben mi volt, azt nem nagyon tudom... Szerintem nem volt túl sok, mert nem emlékszem rá.

Hétfőn reggel már U1 kenyeret ettem májkrémmel, ebédre arab kaja volt (U2-nek saccolom), este pedig péksütik meg egy alma. Vagyis az alma inkább délutáni nasi volt, meg volt egy U1 rudi is.

Kedden reggel megint U1 szendvics, nasi U1 rudi, ebédre citromos csirke volt krumplival és salival (U2), vacsira pedig megint virsli volt pufirizzsel. Nasinak még ettem anya U1 sütijéből, most nagyon-nagyon finoman sikerült, pedig csak a szokásos lusta asszony rétese volt, bogyós gyümikkel.

Régóta nem írtam

... mert mostanában mindig fáradtnak érzem magam, meg beteges vagyok. Tudom is az okát, de az nem ide tartozik, de úgy tűnik, hamarosan jobb lesz :)
De azért a tornákat nem hanyagolom el, csak a héten kicsit össze-visszára sikeredett, nem a terv szerint. Először is, vasárnap futottam 40 percet futópadon, 5600 m volt, és még 20 perc RR 2009 popsi-csípőedzés volt itthon. Hétfőn egész nap takarítottam, aztán találkozóm volt, amiről este 11-re értem haza, még akkor megcsináltam Jilliantől a Banish Fat Boost Metabolism-videót. Hát folyt rólam a víz rendesen, szerintem az az 50 perc felér egy futással. Persze utána úgy fel voltam pörögve hogy alig bírtam elaludni. Kedden ismét voltam Réka-tornán, de nem bírtam úgy, ahogy kellett volna, torokfájás meg egyéb ilyen kisebb problémák miatt, viszonylag sokat pihentem. De nem annyit, mint a mellettem álló két lány, akik végig vihorásztak, járkáltak meg szidták a gyakorlatokat, az egyikük már a bemelegítés után kijelentette, hogy elfáradt. Pedig tegnap nagyon jó volt a zene, és a gyakorlatok is, tényleg mindent átmozgattunk, csakhát én nem voltam elég jó :) Mára egy 30 perces torna van tervben (még nem tudom mi, talán Totally Fit), este pedig barátnőmmel Duna-parti futás :) Kb. fél órásra tervezem azt is. Már nagyon várom, nagyon régen voltam utoljára :)

Mostanában úgy érzem, egyre nehezebb magamnak összeraknom az itthoni tornákat, egyikhez sincs igazán kedvem. A heti edzéstervem általában úgy épül fel, hogy heti kétszer járok Réka-tornára (90 perc), heti 3x futok, 30-40 percet, azok mellé jön valami rövidebb, 20-30 perces torna, és még egy vagy két nap egyórás edzés itthon, de ezeket már sokszor unom. Lehet, hogy be kéne újítanom valamit. Nincs valami új ötletetek? Réka összes dvd-je megvan, a Norbi-videókat nem szeretem, Jilliantől van pár videóm, meg az Insanity, de azt nem bírom csinálni, nekem az még nagyon nehéz (tudom, mert próbálkoztam vele). Még Mel B-re szoktam tornázni, de az nem olyan ütős. Most jó lenne valami más, ami újdonság :)

2010. szeptember 12., vasárnap

Rohanós hétvége

Pénteken volt torna, de nem emlékszem, mi. Ja, de! Jillian Miichaels No more trouble zones volt, de csak este sikerült, mert napközben megint leesett a vérnyomásom, ráadásul nem is voltam otthon, hanem az ünnepi ebéd közepén az étteremben. Még szerencse, hogy közel volt apa irodájához, így odakísért öcsém, és ott lefeküdtem kicsit. Megint az volt, hogy elhalkultak a hangok meg foltokat láttam. De azóta jól vagyok. Mindenki azt mondta, ne tornázzak már utána, de titokban volt Jillian, ami nem is egészen egy óra, de végül egész jól ment.
Szombaton viszont rohanás volt ezerrel, torna nem fért bele végül, úgyhogy pihenőnapot tartottam, bár nem az én hibámból nem fért bele, csak hát valakikre mindig sokat kell várni, de most túltettek önmagukon. Mindegy, már megszoktam. A mai napról majd holnap, mert még függőben van több dolog.

Pénteki kaja: reggeli szokásos, ebédre az étteremben összeettem mindent, egyedül egy falat gluténmentes sütit ettem, ami nem fért volna bele, szerintem cukros volt. Dehát ünnep van :) (na jó, akkor sem lehetne, rossz vagyok). Délután már csak egy almát ettem, meg vacsira egy kis tojást puffasztott rizzsel meg U1 majonézzel. Viszont sok kávét ittam, hogy helyreálljon a vérnyomásom. Ma pedig vettünk vérnyomásmérőt, és többször ellenőrizni fogom.

Szombat: reggelire megint ugyanaz, ebédre volt sokféle arab kaja, de mind max. U2-es volt, és nem ettem sokat belőle, vacsira meg barackos-fahéjas tejbezab volt. Nasinak volt egy U1 rudi meg némi kávé. Ja, és este viszont hiba történt, mert buli volt, és iszogattunk, bár csak száraz bort ittam zéró kólával, de utána ketten is fizettek egy-egy kör bacardi kólát, és az viszont nem cukormentes volt... De nem ettem mellé, csak egy darab grillezett paprikát. Szóval az a hétvége nem sikerült túl jól kajaügyileg, mert ma reggel is félbarna kenyeret ettem, de most megint csak 51 kg vagyok, úgyhogy egy icipici kihágás most mondjuk belefért (persze nem kellett volna, mert így nem vagyok elég tudatos), és majd most megint nagyon odafigyelek. Az az igazság, hogy furdal a lelkiismeret NAGYON, de sajna már nincs mit tenni :(

2010. szeptember 10., péntek

Mivel helyettesíthető a liszt és a cukor?

A héten megint a táplálkozással kapcsolatban írom le a tapasztalataimat. Január óta nem fogyasztok se fehérlisztet, se cukrot. Eleinte nehéz volt ezeket pótolni, de szépen lassan megtanultam, mit mivel lehet helyettesíteni.

CUKOR
A cukor fogyasztása szerintem kis mértékben is káros, de ezt már kifejtettem korábban. Azonban azt nem, hogy mivel lehet pótolni. Ennek több alternatívája van, pénztárca és ízlés kérdése, hogy ki mit választ magának:



  • édesítőszerek: először mindenkinek ez az alternatíva jut eszébe, de sokan nem kedvelik, mert károsnak tartják. Szerintem ez nem így van, és a cukor még sokkal károsabb. Cukorbetegségben már sokan meghaltak, de az édesítőszerektől még sosem hallottam, hogy valaki meghalt volna. Természetesen itt is szét kell nézni, hogy mi mivel készül. Lehetőleg ne vegyünk aszpartam-tartalmú készítményeket, mert kellemetlen mellékhatásaik lehetnek, de a többiről ez nem mondható el. Nem képes függőséget okozni, mint a cukor. Erre egy példa: mikor édesanyám elkezdte kihagyni a cukrot az étrendjéből, mindig fájt a feje, és azt állította, az édesítőszertől van. Én azonban azt ajánlottam neki, hogy ne hagyja abba, mert hajlottam arra, hogy ezek csak a cukor elvonási tünetei. Ő hallgatott rám, és pár napon belül megszűntek a panaszai, azóta sem eszik cukrot. Természetesen ezekből a készítményekből óriási a választék, és mindenkinek meg kell találnia azt, amelynek legkevésbé érzi mellékízét. Árban is megtalálható mindenféle kategória.Érdemes megjegyezni, hogy természetesen a mértéktelen használat ebben az esetben sem ajánlott, ahogy semmilyen más termékből sem.
  • stevia: U1-es kódú, egy dél-amerikai gyógynövény kivonata, mely természetéből eredendően édes. A növény kivonatait (port, szirupot, tablettát) és a szárított tealeveleket a világ minden táján széles körben használják édesítésre (a kivonatok 30-250-szer édesebbek a nádcukornál). Én nem kedvelem, mert erős mellékíze van, de ismerek olyat, aki szereti. 20 g kb. 2000 ft, de sokáig elég erős édesítő hatása miatt. 
  • nyírfacukor: ez az általam leginkább kedvelt édesítőszer, mert szintén U1-es, viszont elég drága, fél kg kb. 2000 ft. Viszont semmi mellékíze nincsen, mindenhez használható.
  • update cukor: szintén természetes édesítőszer, árban megegyezik a nyírfacukorral, és semmi mellékíze nincs, kiválóan helyettesíti a cukrot. Eritritből, inulinból és némi fruktózból áll, energiatartalma negyede a normál cukorénak.
A mézet azonban nem ajánlom fogyás idején, mert magas a glikémiás indexe és gátolja a fogyást. Én akkor szoktam enni, mikor beteg vagyok, fáj a torkom, akkor bekapok egy kanállal, de édesítésre csak ritkán használom.


Van azonban egy trükk, amivel spórolni lehet, elég sokat: ha néha-néha beruházunk egy-egy U1 cukorra agy nyírfacukorra, használhatjuk úgy, hogy ha sütünk valamit, akkor édesítővel sütjük, de egy kanállal teszünk bele ezekből a cukrokból. Ez nagyban tompítja a mellékízt (szerintem teljesen el is veszi). Teában is lehet alkalmazni ezt a módszert, sőt mindenben :)

LISZT
  • update 1 lisztkeverék: magas rosttartalmú lisztkeverék, mely fogyás idején is alkalmazható, nem emeli meg a vércukorszintet. Az ára kb. 900-1200 ft fél kg. 
  • zabpehely: én sok süteményt darált zabpehelyből készítek el liszt helyett, és sok esetben működik, csak nem szabad túl finomra darálni. Egy sima kávédaráló két másodperc alatt elintézi, és van lisztünk. Ára változó, de a legolcsóbb talán a Lidl-ben, fél kg 170 ft. 
  • zabkorpa: szintén jó, még palacsintasütéshez is, esetleg használhatjuk felesben darált zabpehellyel, még jobb lesz az állaga. Ára: fél kg kb. 300-400 ft. Láttam már 1000 ft-ért is, nem éri meg megvenni, inkább járjunk utána, hol olcsóbb. A zabkorpának és zabpehelynek van még egy kiváló tulajdonsága: lehet ele husit meg mindenfélét panírozni. Én darált zabpelyhet használok liszt helyett, morzsa helyett pedig egész zabpelyhet vagy zabkorpát, mikor mi van itthon. Lehet kapni U1 panírmorzsát is, ami jóval drágább, de néha be lehet rá ruházni, és lehet felesben hígítani zabkorpával. Vagyis itt is sokféle alternatíva van :)
Nem használok teljes kiőrlésű lisztet sem, szerintem nemigen jobbak a sima lisztnél. Néha veszek tk kenyeret és reggelire azt eszem, de sütni nem szoktam belőle, mert akkor már inkább olyat sütök, amit este is megehetek bűntudat nélkül :)