Pénteken részt vettem életem első step aerobic óráján. Basic stepként volt meghirdetve, de rögtön úgy kezdte az edző, hogy voltunk-e már ilyen órán, vagy van e valamilyen táncos múltunk, mert hogy koreográfiát fogunk tanulni, és nem örült neki, mikor megmondtam, hogy semmi sincs... Na de végül nekiálltunk, és az elején nagyon nehezen ment, aztán valahogy egyre inkább belejöttem, persze mindig rontottam valahol, de kezdtem élvezni a dolgot. Sokat ugráltunk, úgyhogy le is izzadtam rendesen, és a végén háromszor egymás után kellett végigcsinálni a koreográfiát, ha lehet, hibátlanul. Hát ha hibátlanra nem is sikerült, de legalább már folyamatosan csináltam valamit. Egyébként az edző nagyon rendes volt, segített, biztatott, végig minket. De (és ez lehet, hogy csak az én képzetlenségem miatt van) nekem nem biztos, hogy ez basic volt, mert nem tudtam sem a lépések neveit, még összerakni is nehéz volt. Még jó, hogy erre mentünk, és nem egy sima step vagy dance step órára... Azért arra még gyakorolni kel...
Utána pihentünk egy picit, aztán kardió: 20 perc ellipszis, 20 perc futás. Azért így együtt már sok volt, elfáradtam, jól esett utána az infraszauna, ami végre üres volt. Egyébként sem voltak sokan péntek délután, több emberre számítottam.
Szombaton pihenőnapot tartottam, bár nem lustálkodtam, mert szedtünk a kertben almát meg mandulát, úgyhogy volt fára mászás és hasonlók, de torna nem volt. Este pedig bűnöztem: vörösbor zéró kólával (bár ez még elvileg nem gond, csak múlt héten is volt valami hasonló), este ettem pattogatott kukoricát, amit csak délitánig lehetne, és ami a legrosszabb: pina colada (ami CUKROS!!!). Annyira rosszul esett, nem is volt finom, nem kellett volna meginnom... Utána igyekeztem minél többet táncolni, hogy legalább azzal kompenzáljam kicsit... Persze tudom, hogy nem lehet, de azért így könnyebb volt a gondolatot elviselni. A többi kaja egyébként rendben volt, de most nem írom le, mert nem nagyon emlékszem. De arra emlékeznék, ha ettem volna még valamit, amit nem lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése