Vasárnap pihinapot tartottam, csak 40 perc futás volt, nem is túl gyorsan, 5600 m lett a vége, futópadon. Ma viszont nagyon jó volt, voltam dolgozni, aztán elmentem futni, anyáékhoz és vissza, összesen 41 perc volt. Utána még volt RR 2008 popsi, 20 perc. El vagyok fáradva, de kellemesen, pedig a munkában is fizikai feladataim voltak, pakolászni kellett meg lépcsőn föl-le rohangálni. Szóval ha végre lesz normális munkám, szerintem akkor is be tudom majd iktatni a napi mozgást. Pedig ma volt főzés-mosás-rendrakás is.
A kaja vasárnap reggel a szokásos, ebéd főtt zabpehely volt, tejföllel és pirított szárazszalámival, vacsira brokkolikrémleves, hajdina kis paradicsomos husival, szelet kráter. Nasi: kakaó, tejeskávé, egy csokis piskóta.
Este megint sokat ettem, nem bírok leszokni róla.
Ma a reggeli megint a szokásos, ebédre megint a főtt zabpehely volt, de tettem bele túrót is, vacsira meg brokkolikrémleves, meg az egy maradék csokis piskóta. Nasi: 2 barack, egy 4 dl-es kaukázusi kefír, tejeskávé. És ma még fogok inni egy kakaót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése