2010. december 8., szerda

Update Mézeskalács


Hozzávalók:
A tésztához:
20 dkg Norbi sütiliszt
2 evőkanál porédesítő vagy nyírfacukor vagy U1 cukor
1 evőkanál méz
1 tojás
2 dkg ráma margarin
fél kiskanál szódabikarbóna
fél kiskanál mézeskalács fűszerkeverék
fél kiskanál fahéj
egy kevés őrölt szegfűszeg
1 tojás a tészta lekenéséhez

A mázhoz:
1 tojás fehérje
1 evőkanál porédesítő vagy nyírfacukor vagy U1 cukor
 
Elkészítés:
A tészta hozzávalóiból nagyon kevés vízzel összeállítjuk a tésztát. Vékonyra, kb 2-3 mm-re nyújtjuk. Tényleg a lehető legvékonyabbra nyújtsuk, mert sülés közben nagyon megdagad. Karácsonyi formákkal kiszúrjuk, majd tepsibe téve tojással lekenjük és megsütjük 180 fokon kb. 15 - 20 perc alatt. Vigyázzunk hogy ne süljön túl, mert akkor kemény lesz. Amikor kihűl, a mázhoz valókat kemény habbá verjük. Egy Mikulás-zacskó sarkán pici lukat vágunk, beletöltjük a habot és mintát rajzolunk a formákra. Karácsonyig tartsuk lezárt dobozban. Kb. 40 darab lesz belőle.

Talán nem egészen 1-es a méz miatt, de cukor nélkül készült. 
Jó étvágyat :)

2010. december 6., hétfő

Karácsonyi készülődés

Végre elkezdhettem karácsonyra készülődni :) A hétvégén alaposan kitakarítottam, már csak a nappaliban az ablakokat kell megcsinálni valamikor. Aztán feldíszítettem a lakást: kiraktam az adventi naptárat, felraktam a díszeket, és végre vettem egy nagyon szép koszorút is. Ünnepi hangulat fogad minden este :) Imádom :)
Tegnap pedig járt nálam a Mikulás és hozott nekem egy doboz U1 szaloncukrot :) Ma reggel pedig egy solidea corsaro fitnessnadrágot :)
Tegnap pedig, csak hogy ne maradjak finomság nélkül, sütöttem U1 mézeskalácsot és csináltam cukor nélküli szaloncukrot (nem egészen 1-es, de cukormentes). Lett diós és kókuszos is, és a Mikulás pedig zseléset hozott, úgyhogy 3 féle is lesz :) A mézeskalácsból ma sütök hagyományosat is, mert a család követeli, meg dekorációnak is jó lesz.

És a torna:
hétfő: RR Add önmagad 2 40 perc + 20 perc fenék
kedd: 40perc futás + 20 perc hasizom a 2009-as dvd-ről
szerda: Jillian: No More Trouble Zones
csütörtök: 2008-as dvd comb, fenék, felsőtest, 60 perc
péntek: 2009-es dvd teljes átmozgatás + Mel B Totally Fit 15 perc kardió
szombat: 40 perc futás, 5720 m
vasárnap: pihi :)

Voltam a Vörösmarty téren a karácsonyi vásárban is, először szerdán, amikor is esett az eső, de azért ittam egy kis forralt bort meg körülnéztünk. Aztán szombaton este is voltunk, párommal, testvérével és az ő párjával. NAGYON hideg volt, beöltöztem rendesen, de így is fáztam. Rengetegen voltak, sok külföldi, de hangulatos volt. Megint volt forralt bor, egy kis kolbász, és sajna ettem egy kis kürtőskalácsot is. De másnap a mérleg nem mutaott többet, úgyhogy megnyugodtam :) Egyébként nagyon hangulatos volt, főleg így a hóesésben :)

2010. november 28., vasárnap

Eltelt egy újabb hét

És sajnos egyre kevesebb idő jut a blogra. De azért tornázgatok szorgalmasan, minden napra jut valami. Igyekszem betartani azt, hogy heti hat edzés legyen, ebből 5 db egyórás és egy legalább fél órás, és legyen egy pihenőnap. Ez általában a vasárnap. Ahogyan ma is :)
A múlt héten ez így alakult:
hétfő: RR 2009 40 perc teljes átmozgatás + 20 perc comb
kedd: 40 perc futás futópadon (5610 m) + 20 perc popsi 2009 RR
szerda: Jillian: Banish Fat Boost Metabolism
csütörtök: 30 perc futás + 30 perc RR Add önmagad 3. felsőtest
péntek: RR Az igényes nők edzéspromramja, 40 perc
szombat: fél óra futás + Jillian 30 day shred level 1 30 perc
ma pedig pihi :)

Mindig arra lyukadok ki, hogy a futás nagyon jó dolog. Tegnap este például elmentünk újra futni, hóban-jégben. Sötétedés után indultunk el, és már ráfagyott az útra a latyak, néhol tükörsima volt az út. Így sokszor a hóban futottam. nagyon nehéz volt, nagyon-nagyon el is fáradtam, de megint iszonyatosan jól éreztem magam utána és feltöltött energiával :) Nem szabad abbahagyni, ez a titka :) És mindig csak egy kicsit többet :)

Az étkezésekkel általában nincs gond, bár pénteken ettem tiltott dolgokat, nem is keveset. Úgyhogy csalós nap volt, nem vagyok büszke rá, mert nem kéne, hogy ilyen legyen egyáltalán. De a többi kajálás rendben volt. Volt sült tök, U1 lisztből süti, zabbundás hús, pizza, palacsinta, persze minden U1. A súlyom is rendben van, 51 kg vagyok már két hete. Végre 52 alá mentem. Most igyekszem ezt tartani.

A héten igyekszem írni, a mást nem, legalább recepteket, hogy más is ehessen olyan finomakat, mint én :)

2010. november 21., vasárnap

Futáááááás !!!

Végre megint sikerült elmenni futni szombat délután, olyan 5 km körül lehetett, 32 perc alatt. Más mozgás nem is volt aznap, csak takarítás. Olyan jól esett, közben azért szenvedtem rendesen, de utána nagyon jó érzés volt!!! Kikapcsolt teljesen az agyam, futottam, akár dombra föl is, pedig azt nagyon tudom utálni, de végigcsináltam, és ez a lényeg!!! Pénteken is volt mozgás, a RR 2008-as dvd-ről a felsőtest és a popsi rész, meg az új magazinból egy kis belsőcomb és guggolások. Kb egy óra volt, alaposan lenyújtottam a végén. A nyújtásra több időt kell szánnom, mert elég merev vagyok. Ma pedig pihi volt :) Ez is kell, én sokkal jobban izmosodom és alakulok, mikor heti egy vagy két pihenőnapot tartok és van időm rendesen aludni. Aki csak teheti, adja meg a testének, ami jár!

A kajálásokat megint nem követtem nyomon, de a mai valami isteni volt!!!
Anyáék csináltak tárkonyos ragulevest, teljesen minden 1-es volt benne. Utána pedig rántott husi volt. Mi ezt úgy szoktuk csinálni, hogy zabpelyhet ledarálunk, de nem túl finomra, először abba mártjuk be a húst, azt
n tojásba, végül zabkorpába. És ez így teljesen 1-es :) Köretnek meg olyat csináltak, hogy savanyú káposztát, hagymát és almát (mindent lereszelve, picire vágva) összekevertek pici sóval, borssal, egy nagy joghurttal és egy kis tejföllel. Hát isteni volt :) Végre egy újfajta köret. Úgyhogy ebédre nagyon sokat ettem :) Tegnap este pedig majdnem bűnbe estem, mert a párom pizzát rendelt, és éhes voltam , és olyan jó volt az illata, de ellenálltam. Nem is volt olyan nehéz lebeszélni magam róla :) Végre tudatos nő lettem :)

Jó pihenést mindenkinek estére, én Harry Pottert fogok nézni :)

2010. november 19., péntek

Zajlik az élet

Na meg a torna is gőzerővel. M9nden napra jutott valami nyalánkság. Kezdjük a keddel: Rubint Réka volt, méghozzá az Add önmagad 1., 40 perc, majd még bevállaltam egy húszperces feneket. Szerdán Jillian volt, jól esett, a kedvencem volt tőle, a NMTZ. Csütörtökön pedig végre volt futás, 40 perc, 5561 m. Egyenlőre ennyit bírok már hetek óta 40 perc alatt. Úgyhogy többet kéne futni.

A kaja is nagyon jó, mert sokazsor eszem keveset. Kedden például a hétfőről maradt zabbundás húst ettem brokkolival és kelbimbóval ebédre, a reggeli a szokásos volt. Vacsira pedig málnás tejbezab volt. Napközben még nasiztam egy U1 virslis croissant, egy aktívia natúr joghurtotm meg némi kesudiót.
Szerdán ebédre főztem ki egy kis U1 nagykocka tésztát, szórtam rá reszelt füstölt sajtot, pirítottam rá egy kis szalámit, plusz tejföl. Vacsira viszont sokat ettem, volt paradicsomleves, kacsa hejdinával és párolt káposztával meg sütőtök. Nasi kevés volt napközben, csak egy kis kesudió, tejeskávé meg alma. Csütörtökön pedig ebédre currys csirke volt hajdinával, vacsira meg tejszínes brokkolis tészta, meg kóstoló kétféle U1 bejgliből. Nasi is volt, egy kis alma, egy joghurt meg egy kis sütőtök.

Képet nem adok, most nincs kéznél, majd lesznek azok is, meg recept is :)
Szép hétvégét :)

2010. november 16., kedd

Hételeje

Végre újra tudok írni :) Ennek örömére tornáztam is egy jót tegnap, RR 2009-es dvd-ről a 40 perces teljes átmozgatás volt, aztán 20 perc comb. Hát az elég nehezen ment, mivel napközben nem ettem túl sokat, és így nem volt elegendő energiám, többször éreztem közben, hogy az izmaim (már amennyi van) nem bírja tovább, és kihagytam egy-két ismétlést, vagy helyben jártam addig, amíg regenerálódtam.

Ettem is finomakat, reggeli: 2 szelet U1 kenyér, vajasan-szalámisan, tízóraira nem volt semmi, ebédre ettem egy szelet zabbundás húst árolt brokkolival és kelbimbóval, uzsinak volt egy aktívia natúr joghurt, egy kis kesudió meg egy alma. Vacsira meg 2 szelet virslit ettem, majonézzel és két szelet pufirizzsel, meg egy U1 pogi. Nyami :)

Ma sem jutok el futni, de talán majd csütörtökön, meg hétvégére kell beiktatni még egy alkalmat.
Az új munkahelyemen van egy olyan lehetőség, hogy kedvezményesen lehet menni az Oxygen Wellnessbe, úgyhogy majd jövő héten utánajárok, hogyan működik a dolog. Jó lenne már órákra menni, nem csak mindig itthon tornázni.

2010. november 14., vasárnap

Reszelt túrós

Hozzávalók:
25 dkg U1 liszt
20 dkg margarin
1 csomag sütőpor
3 evőkanál kakaópor
édesítő vagy nyírfacukor vagy U1 cukor
3 tojás
kevés tej
40 dkg túró
fél citrom héja és leve
vaníliaaroma
1 csomag vaníliás pudingpor

Elkészítés:
A lisztet, sütőport, margarint és kakaóport összemorzsoljuk, majd hozzáteszünk egy tojást és az ízlés szerinti édesítőt, majd annyi tejet adunk hozzá, hogy kemény állagú tésztát kapjunk.  Legalább fél órára a fagyasztóba tesszük, hogy megkeményedjen, és reszelni tudjuk. Közben a pudingport kis édesítővel, vaníliaaromával, a citrom levéve és héjával és két tojás sárgájával habosra keverem. Majd hozzáadjuk a túrót és a két tojás felvert habját. Kiolajozott tepsibe a tészta felét belereszeljük, majd rátesszük a túrós masszát, majd ráreszeljük a másik felét. Kb. 40 percig sütjük 180-200 fokon, gázsütőnél 5-ös fokozaton.

Jó étvágyat :)

Na most akkor

nem fogom részletesen leírni, hogy mi történt a napokban, mert nagyon nagy kapkodás volt, mivel végre hétfőtől lesz állásom, így egy csomó dolgot el kellett intéznem. Minden nap volt torna, kivéve szombaton, de akkor meg nagytakarítottam. A kaja is rendben volt, megint csináltam reszelt túróst, mindjárt írom is a receptet, mert nagyon finom!!! Azt tervezem, hogy jövő héttől azért megint írok kétnaponta. Ja, és többet kéne futnom, mert a héten megint csak egyszer sikerült. Mindegy, mostantól új időbeosztás lesz, majd meglátom, mi fér bele.
Drukkoljatok holnap!

2010. november 7., vasárnap

Fáradt vagyok,

az elmúlt két nap nagyon hosszú volt. Na de még régen nem írtam, úgyhogy menjünk vissza az időben:
csütörtökön újra egy kis Jillian volt, mert nehezet akartam és nem volt rá túl sok időm. Így megcsináltam a Banish Fat Boost Metabolism-et. Tisztességesen végigcsináltam, kifáradtam, de egyben nagyon jól esett. Szeretem Jilliant :)

Pénteken voltam ebédelni a Trófeában, és nagyon jó volt, egy csomó mindent tudtam enni, ami megfelelt az étrendemnek. Torna is volt, Rubint Réka 2009 40 perc teljes test rész, aztán az Add önmagad 2. talajon tornázós része. Hát ez nagyon jó kis kombináció, mindenkinek ajánlom, mindent átmozgat, de nem lehetetlen megcsinálni. Lazább, de azért érzem, hogy csináltam valamit.

Szombaton nem volt torna, de egész nap párom húgáéknál bontottuk a falat, szedtük a tapétát a falról és a plafonról. Szóval nem nevezném pihenőnapnak, bár tény, hogy torna nem volt :) Estére hívtak futni, de képtelen voltam elmenni...

Ma pedig végre elmentünk futni :) :) IMÁDOM!!! Nem volt sok, csak öt kilométer körüli, talán egy kicsit kevesebb is, de nagyon jó volt! Délelőtt nagynéném pici gyerekeivel voltunk kint a búcsúban (a faluban volt náluk), ahol bátran felültem velük a nagy hintára, majd elzöldülve szálltam le, aztán ebéd, aztán barátnőmhöz mentünk, aki most hétvégére hazajött Drezdából, velük is voltunk kint szétnézni (hinta már nem volt), aztán amíg ők nézték a forma 1-t, addig gyorsan futottunk egyet. Mivel már sötét volt, csak falun belül lehetett, de nagyon jó útvonalon mentünk. Sok volt az emelkedő, intenzívre sikerült. Mára nem is tervezek több mozgást. Aztán vissza, forma 1 végét még pont láttam, aztán jöttünk haza Pesten, voltunk anyáéknál, bevásárolni, és úgy haza. Szóval rohanás, fáradtság, de legalább zajlik az élet :)

Ettem is a 4 nap alatt, nem is keveset, de persze megint nem írtam fel. Szombaton itthon volt bundáskenyér reggelire tejeskávéval, napközben pedig a falbontás közben volt bableves, alma meg egy kis U1 pogi, csak nekem készültek vele :) Vacsira pedig 3 főtt tojás, 2 pufirizzsel, U1 majonézzel, kakaóval (pótolnom kellett az energiát)
Ma pedig reggelire két szelet U1 kenyeret ettem felvágottal, sajttal, plusz tejeskávét, ebédre sült husi, párolt káposzta és kis krumpli volt. Vacsira ettem két szelet reszelt túrós sütit (U1 változat, szuper recept, majd leírom), fél sült tököt, egy pohár tejet. Napközben pedig volt egy kis sós mogyoró, még kb. 3 szelet süti, pattogatott kukorica (búcsú volt, muszáj volt ünnepelnem, de nem ettem cukrot vagy lisztet, és ez a lényeg :)

2010. november 4., csütörtök

Gyorsan mindent

Húúú, nagyon sok dolog történt mostanában, írogatok egy internetes újságnak, közben jött egy felkérés egy nemzetközi magazintól, hogy írjak egy három oldalas cikket (amivel ma estig végeznem kell), közben voltam második körös állásinterjún, amiről nem mondom meg, hogy sikerült, mert nem akarok elkiabálni semmit.

Közben persze torna is volt, minden nap, kedden például megint Rékáztam, 2008-as dvd, 20 perc comb, 20 perc popsi, 20 perc felsőtest. A karomban lett is tőle pici izomláz. Viszont a lábsúlyt nem tudtam használni, mert kilyukadt sok apró helyen a varrásoknál, és hullik belőle a kosz, mindig úgy néz ki a nappali torna után, mintha sáros cipővel végigmentem volna rajta. Szóval azt most hanyagolom, amíg be nem szerzek egy újat, ami mondjuk nem tudom mikor lesz, de ezt azért mégsem lehet így csinálni. Tegnap pedig hasaztam, 2009-es dvd-ről 20 percet, amiben van egy pici belső comb is. Aztán futottam 40 percet, 5610 m lett. Most kevésbé bírtam. Ebből is látszik, hogy többet kéne futnom. Ma pedig ismét megyek Réka-tornára :)

Kajaügyileg jól állok, ahogy a súlyom is mutatja, farmer-pulcsi kombóban este ráálltam a mérlegre és úgy mutatott 52 kg-ot.
Kedden reggel 2 szelet update kenyérből bundás kenyeret csináltam és ittam hozzá egy nagy bögre tejeskávét. Ebédre zabkorpában rántott hús volt, hajdinával és pici U1 majonézzel, majd tejeskávé. Vacsira pedig tejbezab volt, málnával. Nasinak volt egy alma, egy U1 túró rudi és a maradék hajdina délután, csak magában.
Szerdán reggel megint bundás kenyér volt, mert nagyon bejött, de ettem hozzá két kis csípőspaprikás sajtot, plusz tejeskávét. Ebédre egy kis zöldborsófőzelék volt, még a hétvégi maradék, plusz sütöttem egy tököt és annak a harmadát ettem meg desszert gyanánt, majd ittam egy tejeskávét. Este pedig vacsiztam anyánál kelkáposzta főzeléket 2 db tükörtojással, desszertnek meg fél adag erdei gyümölcsös tejbezabot. Ittam még egy kávét, mert nagyon fáradt voltam.  Nasinak volt napközben egy U1 túró rudi, egy natúr joghurt meg megjutalmaztam magam állásinterjú után az update pékségben három pici magvas pogival.

Mára ennyi, szép napot mindenkinek!

2010. november 2., kedd

Hosszú hétvége

Megint rég nem írtam, úgyhogy pótolom a dolgokat.
Péntek: itthon volt torna, sajnos nem tudtam futni, úgyhogy maradt Jilliantől a No More Trouble Zones. Számomra ez a legkönnyebb Jilllian-videó. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy könnyen végigcsinálom, hanem ez a leginkább testhezálló, kevésbé fulladok ki és a gyakorlatokat is szépen meg tudom csinálni, mert a többi videónál sok esetben csak imitálom a gyakorlatokat, mert képtelen vagyok normálisan végrehajtani. De ez megint nagyon jól esett, és el is fáradtam. Már vannak gyakorlatok, amit nem a szokásos 1 kg-os súlyokkal csinálok, hanem váltok 2 kg-ra. Tudom, ez sem sok, de sajna nagyon gyenge kezeim vannak :(

Szombaton pihenőnap volt, nem volt torna meg komolyabb mozgás sem, tervben volt megint egy futás, de nem jött össze.

Vasárnap hívtak futni, aztán persze megint elmaradt, úgyhogy egész héten egy darab futást sikerült összehoznom. Erre jobban oda kell figyelnem, mert ez nagyon kevés. Helyette volt RR 2009-es dvd-ről a popsi meg a comb rész, kétszer húsz perc, de minden segédeszköz nélkül, mert nem itthon voltam a hétvégén. Este voltunk a temetőben, nagyon szép volt. Tudom, nem csak ezen a napon kell a halottainkra emlékezni, de akkor is szép szokás, és azok, akik sosem emlékeznek, legalább ezen a napon gondolnak rájuk. Este pedig halloween buli volt nálunk, egész jól sikerült, egyben maradt a ház, volt karaoke, viccelődés, töklámpás.

Hétfőn este jöttünk haza, tornáztam itthon, volt Rubint Réka Add önmagad 2. dvd, 40 perc, meg utána elővettem Mel B totally fit videóját, és a 20 perces teljes test részt csináltam meg. Nem volt vészes, de azért leizzadtam.

A kaját az a baj, hogy nem írtam le, de picit talán sokat ettem mostanában. Bár a mérleg reggel 52 kg-ot mutatott, az nem olyan vészes, de egy kicsit a héten jobban odafigyelek. Megint sokszor ettem a héten sült tököt. Arra emlékszem, hogy szombaton zöldborsófőzelék volt az ebéd, kevés resztelt májjal, és a főzelék U1 liszttel volt sűrítve, nagymamám csinálta, nagyon finom volt, régen ettem főzeléket. Másnap zabkorpában rántott húst csináltunk, azt nálunk mindenki szereti, még jobban is, mint a sima rántott húst, és tzatziki salátát csináltam hozzá. Volt gyümölcsleves is, a miénket édesítővel csináltuk. Hétfőn is ez volt az ebéd. Vacsorára egyik este tejbezabot ettem, de vasárnap a bulin ettem pattogatott kukoricát meg egy kevés burgonyaszirmot is. Egyébként csak száraz bort ittam meg zéró kólát, ezekből sem sokat, úgyhogy ezzel nem volt gond. Jövő hétvégén pedig búcsú lesz, arra kéne sütni valami finomat, a fiúknak lúdláb lesz, de nekünk is kéne valami édes :)

2010. október 29., péntek

Hideg van nagyon...

...de legalább süt a nap. A szobából elég szép :) Viszont nálunk a lakásban elég meleg van még mindig, fűteni sem kellett eddig egyszer sem. Pláne torna után :)
Szerdán végül megvolt a kb. 20-25 perc súlyzózás, a RR edzőkártyák alapján állítottam össze magamnak, aztán futópadon 40 perc futás, 5620 m lett a vége. Nagyon jól esett, most hogy futottam többet is, nem ijedek meg a hosszabb távtól. Szóval csak lelkileg volt bennem ez a blokk, de gy most többre vagyok képes :)
Csütörtökön visszatértem az alapokhoz, RR legelső dvd-je, plusz a legújabbról 20 perc hasizom. Nagyon leizzadtam, jól esett. Ma megint futni szeretnék, de egyenlőre nem bírok, majd délután, mert megint állásinterjúra készülök, és elvileg angolt is kérdeznek, amitől kicsit félek, mert nem nagyon használtam az elmúlt időben, inkább csak passzív tudásom van. Drukk drukk!
Kaja jó volt, szerdán anya kipróbálta, milyen U1 lisztből nokedlit csinálni és nagyon finom lett, persze maga a pörkölt is. Tegnap pedig nem ettem főtt kaját, mert ebédre megint tököt sütöttem, este pedig csak össze-vissza ettem mindenféle dolgot, kekszet, amit én sütöttem (eredetileg pogácsának indult, de nem az lett belőle), U1 túró rudit, U1 lusta asszony rétesét. Lefekvésnél meg karamellás tea volt tejjel. A többi étkezés rendben volt, nem ettem tiltott dolgot, sokat sem, mert elég ideges vagyok.
Tegnap este csináltam nagyon finom desszertet (állítólag nagyon finom volt, én nem ettem belőle, mert cukros), megpróbálom update szerint megcsinálni és majd felrakom, ha sikerült.
Jó hétvégét!!!

2010. október 27., szerda

Poharas almás desszert

Ez saját recept, de elég jól sikerült, érdemes kipróbálni!

Hozzávalók:

A piskótához:
2 tojás
2 evőkanál zabkorpa vagy darált zabpehely
édesítő vagy nyírfacukor ízlés szerint
kávéskanálnyi szódabikarbóna
kis olívaolaj

A krémhez:
1 csomag cukormentes vaníliás pudingpor
3 dl tej
1 dl almalé (nekem csak almás boleró italporom volt itthon, azzal is jó)
1 dl tejszín
3 nyírfacukor vagy ennek megfelelő édesítő

Az almához:
2-3 alma
fahéj
kevés nyírfacukor (vagy egyéb édesítő)
kevés víz

Elkészítés:
A piskótát a szokásos módon elkészítjük (tojásokat szétválasztom, sárgáját a zabkorpával kikeverem, fehérjét felverem az édesítővel, a kettőt összeforgatom, egy kis tepsit kiolajozok, beleöntöm a masszát, kb 15-20 perc alatt közepes hőfokon sütőben elkészül). A krémet elkészítem: felteszem forrni a tejet, almalevet és a nyírfacukrot, a tejszínben elkeverem a pudingport, majd hozzákeverem a tejhez, összeforralom, majd hagyom kihűlni, de nem teljesen, hogy még lehessen önteni. Közben az almát meghámozom, közepes kockákra vágom, majd kevés vízzel, fahéjjal és a nyírfacukorral puhára párolom.
Ha minden elkészült, rétegesen poharakba rakom: egy réteg piskóta, egy réteg alma, egy réteg krém, majd hagyom kis ideig összeérni.

Nekem ebből 3 nagy pohárnyi adag lett, de mielőtt lefényképezhettem volna, elfogyott, úgyhogy majd legközelebb :) Nem olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik, érdemes egyszerre csinálni a dolgokat, és akkor nagyon gyorsan kész van. Szerintem más gyümölccsel is jó lehet, de most almaszezon van :)

Jó étvágyat :)

Almaleves

Nem teljesen az én receptem, találtam egy oldalon, de kicsit alakítottam rajta.

Hozzávalók:
2-3 alma
3 dl víz
3 dl tej
fahéj, esetleg szegfűszeg
nyírfacukor, vagy egyéb édesítő
fél csomag vaníliás pudingpor

Elkészítés:
Az almát meghámozom és cikkekre vagy kockákra vágom, majd felteszem főni a vízbe a fahéjjal (és esetleg szegfűszeggel) és a nyírfacukorral. A tejben elkeverem a pudingport csomómentesre, majd mikor az alma már majdnem megpuhult, lassan hozzáadom a forró léhez, és az egészet összeforralom. Igény esetén pótlom az elpárolgott vizet.

Nagyon finom, lágy ízű levest kaptam. 3 nagy tányér lett belőle.

Jó étvágyat :)

Alma alma alma

Két napja almát eszem, de még nem untam meg :)
Hétfőn volt torna, Jilliantől a Banish Fat Boost Metabolism, nagyon jól esett, kellemesen elfáradtam, és szebben csináltam, mint a múlt héten. Persze még most is voltak könnyítések, de már nem annyi. Tegnap pedig újra elővettem a RR 2009-es dvd-t, 40 perc teljes átmozgatás és 20 perc comb volt. Hát a guggolásos-kitöréses történet régebben határozottan jobban ment, meg többször pár másodpercig csak lihegtem, de azért igyekeztem. Ma azért érzem a lábaimat rendesen. Mára egy kis futást tervezek, meg némi súlyzósást, mert most már izmos karokat is szeretnék. Korábban úgy voltam vele, hogy nem akarok izmos lenni, csak le akarok fogyni, mikor lefogytam, onnantól kezdve izmos akartam lenni, főleg comb és popsitájékon, most hogy azon látok némi fejlődést (mert azért elégedett nem vagyok), most izmos kart szeretnék. Vége lesz ennek valamikor? Van valaki, aki elégedett a testével úgy, ahogy van?

Szóval, hétfőn pedig volt a szokásos reggeli, délelőtt 10 dkg aszalt szilvát ettem (cukormenteset), ebédre sült husit krumplipürével, tejeskávét, nasiztam egy kis almát, vacsira meg egy kis almalevest, 2 tojást puffasztott rizzsel, és poharas almás desszertet, amit én találtam ki. Soknak hangzik, de mindenből csak picit ettem :) Persze másnap reggel rekordot döntött a súlyom, majdnem 54 kg voltam, ma reggel pedig 50,5. Nem nagyon értem, de ez a mérleg teljesen megbízhatatlan, néha 1 kg vagyok rajta... Karácsonyra fogok kérni valakitől egy újat, ami testzsírt is mér :)
Kedden a reggelire ugyanaz, majd megettem az aszalt szilva második felét, ebédre almaleves és poharas almás desszert volt, tejeskávé, nasinak alma, majd le kellett mennem az update pékségbe haburgerzsemlét venni, mert estére azt kértek itthon, és hát vettem két péksütit, amit be is faltam délután. Nem jól csináltam, mert keveset ettem ebédre, úgyhogy éhes voltam. Este pedig U1 hamburger volt, 1 db, amitől megfájdult a gyomrom, olyan kiadósra sikeredett, úgyhogy lefojtottam egy puffasztott rizzsel meg némi karamellás teával.

2010. október 25., hétfő

13 km

A hévégén nagyon büszke voltam magamra :) Pénteken el akartam menni futni, de nagyon hideg volt, így nem mentem, helyette RR edzéskártyák haladó 2. felsőtest program súlyzós része volt, és fél óra kardió, amit én állítottam össze.

Szombaton pedig pihenőnapot akartam tartani, és csak a kertet rendbe tenni mozgásképpen, de nagynéném férje elhívott, hogy menjünk el futni. Kicsit tartottam tőle, mert terepen nem nagyon szoktam, ráadásul ő nagyon hosszú távokat fut. Végül kiegyeztünk 10 km-ben. Indulás után tíz perccel már kezdtem is fáradni, azt hittem, nem fogom bírni. De nagyon szép volt az idő, a "vezetőm" végig beszélt (nem tudom, hogy bírta), mondta, hogy most az én tempómban futunk, és nem szégyen, ha néha belegyalogolok, hiszen nem szoktam hosszútávon futni. Futottunk mezőn, erdőben, sárban, pocsolyában, de nagyon jó volt, és úgy döntött, nem mondja meg, hány kilométernél járunk, úgy talán könnyebb lesz. A végén egy (nekem) meredek dombra kellett felfutni, aztán már otthon is voltunk. A vége így 13 km lett, és nem gyalogoltam túl sokat, egész jól bírtam, csak a végére fáradtam el nagyon, de szerintem ez nem meglepő. Alaposan lenyújtottam, így másnap nem is lett izomlázam, csak a fenekemben egy kicsit, de sokkal rosszabbra számítottam. Szóval most örülök nagyon :) Az biztos, hogy egyedül ez nem ment volna, de így, hogy volt aki biztasson és húzzon magával, egész könnyű volt (de azért úgy aludtam aznap este, mint a bunda :)

Vasárnap ennek örömére pihinap volt, de most kellett is :)

Pénteken nem emlékszem, miket ettem, nem írtam fel, de szombaton volt a szokásos reggeli, aztán ebédre töltött káposzta volt, rizs helyett árpagyöngyével, meg egy kráter-szelet, tejeskávéval. Este 3 db főtt tojást ettem, 3 puffasztott rizzse, közben nasinak egy kis dió volt (délután, pedig inkább délelőtt kellett volna), meg még egy kráter szelet.

Vasárnap megint a szokásos reggeli volt, délelőtt nasiztam megint diót, ebédre pedig zöldségleves volt, és sült hús krumplipürével, plusz egy kráter szelet tejeskávéval. Este megint belém bújt a kisördög, és málnás tejbezabot ettem, de rá egy órára már megint nagyon éhes voltam, úgyhogy megettem két virslit két puffasztott rizzsel.

Hoztam haza a hétvégéről egy csomó almát, és mivel mára csak a sült husi maradék van, csinálok valami jó kis almalevest, meg szeretnék valami joghurtos almát poharas finomságot, úgyhogy majd kreálok valamit, és ha jól sikerül, leírom a receptet.

2010. október 22., péntek

Ma jobban vagyok

Ennek az az oka, hogy most voltam állásinterjún, ami elég jól sikerült. Majd kiderül jövő héten.
Szóval szerdán újra Jillian volt, mégpedig a No More Trouble Zones. Megizzadtam, de nem haltam bele (ennek az az oka, hogy nem csináltam mindent haladó módon), tegnap pedig edzéskártyák második haladó alsótest program volt. Hát nehéz volt, ezt ma erőteljesen érzem is, de mindenből olyan sok ismétlésszámot kellett megcsinálni, hogy azt lecsökkentettem, és így is több, mint egy óra volt. Használtam step-padot és lábsúlyt is. Tényleg nagyon kimerítő volt, néha úgy fölment a pulzusom, hogy a fejemben éreztem a szívem kalapálását. ma futni szeretnék valamikor.

Szerdán sajna kínaiban ebédeltem, de próbáltam olyat választani, ami nem cukros. Hát remélem, nem volt benne, mindenesetre valami nem lehetett teljesen rendben vele, mert este többször is meglátogattam a mellékhelyiséget, és nem volt kellemes. Nem szokott ilyen lenni. Vacsira pedig húsleves levét ettem, meg zabbundás májat, zabtörettel. Ja, és volt süti is, de U1, abból is csak egyet ettem. Nasinak alma volt, meg egy U1 csokis croissant. Csütörtökön pedig újra sütőtököt ebédeltem, mert a maradék töltött paprika 3 pici gombóc volt, úgyhogy sütöttem egy tököt, megettem ebédre a felét, vacsira a másik felét, plusz egy U1 ízes levelet. Még egy alma volt napközben nasinak, más nem. Most pedig diabetikus macskanyelvet fogok enni :)

2010. október 20., szerda

Sóhaj

Sokmindennel van tele fejem, ami nem éppen a blog témájával kapcsolatos. Sikertelen álláskeresés, levertség, egyéb problémák. Szóval lelkileg kicsit nem vagyok jól, így semmi nem megy úgy, ahogy kéne. De nem adom fel, mert most muszáj lesz lépnem.
De a lényeg: hétfőn egy órán át guggoltam-lábemelgettem, vagyis kipróbáltam az edzéskártyák haladó részének első alsótest programját. Nehéz volt, izzasztó, de éreztem a hatását, és igyekeztem jó zenéket összeválogatni mellé, hogy nem mindig ugyanaz legyen. Kedden futottam fél órát, 4150 m lett a vége, aztán itthon volt haladó felsőtest program, de csak a súlyzós rész, picit hosszabb volt, mint fél óra, pedig kevesebb ismétlésszámmal csináltam, mert sosem végeztem volna. Ennyi, ma még nem volt torna, majd mindjárt nekiállok.

Enni elég sokat ettem, de csak olyanokat, amiket lehet, de most nem sorolom fel, mert semmi újdonság nem volt benne. Viszont tegnap vettem fruktózzal készült macskanyelvet, de még nem kóstoltam meg, majd holnap :) Remélem, finom.

2010. október 18., hétfő

Ez hosszú lesz...

... mert már régen nem írtam. Igyekszem bepótolni. Szóval a tornák: csütörtökön persze, hogy megint nem jutottam el Réka-tornára, helyette itthon tornáztam az egyik felsőtest programra, meg volt 30 perc futás futópadon. Aztán pénteken egy alsótest program volt, de most nem fáradtam bele annyira. Szombaton nem volt torna, nem fért bele, mert reggel elindultunk Szilvásváradra kirándulni kettesben, és este meg akkora dugó volt egy baleset miatt az autópályán, hogy későn értünk haza, és addigra nagyon fáradt voltam. De legalább két órát sétáltunk, felmentünk az Istállóskői-barlanghoz is, úgyhogy azért nem teljesen mozgás nélkül telt a nap. Vasárnap pedig egész napos itthon pihenés volt, nem is tudtam rávenni magam komolyabb mozgásra, úgyhogy kipróbáltam Jilliantől a Yoga Meltdown level 1-t. Hát így, hogy nem nagyon tudtam, mit kell csinálni, nem volt kifejezetten nehéz (persze mindenből a kezdő verziót csináltam, meg néha csak bámultam, hogy akkor ezt most hogy kell?), de ha odaraktam volna, megizzadtam volna. Szóval tegnap csak fél órára futotta a torna.

És most az étkezés:
csütörtökön minden rendben volt, már nem emlékszem, miket ettem, de nem sokat és minden kódok szerint történt

pénteken viszont elszaladt velem a ló, de annyira, hogy gyorskaját ettem... Ilyet már 3 hónapja nem csináltam. Moziban voltunk, előtte meg kajálni. De már napközben éreztem, hogy el fogok gyengülni. Előző este meg a diétás ritter sportcsokival álmodtam... Fél kilót híztam is a szokásos súlyomhoz képest, de mára már visszaállt.

szombaton itthon volt a szokásos reggeli, aztán kirándulás közben csak fél tábla diétás csokit ettem, majd ebédeltünk egy étteremben öt óra körül, levest ettem meg vajas-mandulás pisztrángot zöldségkörettel. Nagyon finom volt :) Már napok óta valami magot akarok enni, mogyorót vagy mandulát vagy valamit, már régen ettem, biztos hiányolja a szervezetem, szóval most megadtam neki. persze nem volt túl sok a halon, de pont elég finom volt tőle :) Este itthon még vacsiztam két puffasztott rizst 3 főtt tojással, meg ahogy hazaértünk, ettem egy szeletet az almatortából, amit sütöttem pénteken.

vasárnap egész nap itthon voltam, többet is ettem, mint szoktam, de nem volt vészes. Reggeli a szokásos, nasinak egy U1 kakaótorta szeletet ettem, ebédre vadas volt árpagyöngyével, meg U1 almás pite, vacsira meg megint tojás meg puffasztott rizs, meg nasinak közben egy szelet almatorta.

Hát egyenlőre ennyi, majd jövök az almatorta recepttel.

2010. október 14., csütörtök

Sokminden

Jajj, már nem is tudom, mi volt a héten, annyifelé szaladtam. Az biztos, hogy hétfőn edzéskártyák voltak, 1. alsótest program, ami egy óra öt percig tartott, és most nem izzadtam bele annyira, mint a múltkor. Kedden megint nem jutottam el tornázni, szülői okok miatt, de volt 30 perc futás (4200 m), meg az 1. felsőtest program súlyzós része. Tegnap pedig az egész napos rohanásból este -re értem haza, úgyhogy akkor álltam neki tornázni, Jillian Banish Fat Boost Metabolism. Azért ebbe még mindig rendesen beleizzadok, és még így sem tökéletesen csinálok sok gyakorlatot, vagy nem bírok annyit, amennyit kellene, van amiből meg csak a kezdő verziót tudom végrehajtani... De legalább van hova fejlődni :) Ma pedig remélem végre eljutok tornázni.

Étkezés hétfő:
reggeli (ugyanaz volt kedden és szerdán is): két szelet U1 kenyér, felvágott, vaj, tejeskávé
ebéd: nem volt főtt kajám, főzni nem volt időm, úgyhogy a pékségben vettem két U1 pizzás csigát, és megettem a hétvégi maradék U1 tortaszeletet, tejeskávé
vacsora: 3 db puffasztott rizs, 2 sajttal töltött virsli
nasi: egy csomag (90 g) aszalt meggy (cukormentes), egy alma

kedd:
ebéd: egy egész sült tök, tejeskávé
vacsora: két U1 lángos, fokhagymás tejföllel
nasi: egy U1 fahéjas csiga, egy alma

szerda:
ebéd: elég későn, 4 körül jutottam ebédhez, zabkorpában rántott hús volt zöldsalátával, de már olyan éhes voltam, hogy két husit is megettem
vacsora: bableves, almás hús hajdinával
nasi. egy szelet U1 lusta asszony rétese, barackos

Tegnap kaptam egy jó hírt is, a párom testvére jövő héten megy egy bio nagykerbe, ahol csupa jó dolgot lehet venni, és ha összeírom mi kell, hoz nekem mindent :)
És végre vettünk tegnap új függönyt, vagyis csak egy hét múlva lesz kész, de nagyon szép lesz. Már mindent lecseréltünk a nappaliban terrakottára meg bordóra, és eddig kék függöny volt hozzá :( Igaz, nem volt olcsó, de gyönyörű anyagot választottunk, majd teszek fel képet, ha készen lesz. És ha valakinek éppen most szüksége van ilyesmire, a TTL-ben ebben a hónapban ingyen megvarrják a függönyöket, csak az anyagárat kell kifizetni :)

Ma pedig megpróbálok megsütni egy almatortát, ami nem update, de átalakítom, majd leírom a receptet, ha jól sikerült.

2010. október 12., kedd

Sütőtök

A sütőtök az új szerelmem. Odavagyok érte. Egyrészt azért, mert nagyon finom, másrészt pedig nagyon egészséges. Az update szerint a 2-es kódot kapta, úgyhogy maximum ebédre lehet enni, súlytartó szakaszban, mivel elég magas a cukortartalma. Azonban ebben az időszakban mindenkinek ajánlom, sokat használ!

10 dkg sütőtök átlag 27 kalóriát tartalmaz

A sütőtöknek magas a karotin(antioxidáns) és a vastartalma (hiánya miatt fáradékonyak vagyunk, gyengül a koncentrálóképességünk, és fokozódik a fertőzések iránti hajlamunk), tartalmaz többféle vitamint (A, C, B több fajtája, E), értékes élelmi rostokat és fehérjéket. Serkenti a bélmozgást, enyhén hashajtó hatású, tehát méregteleníti a szervezetet. A vitaminok közül rendkívül magas az A-vitamin tartalma (hozzájárul az éles látáshoz, az erős immunrendszer és az egészséges bőr kialakulásához), és minél mélyebb narancssárga a színe, annál több található benne. Ásványi anyagok közül a kalcium, a foszfor és a magnézium található meg benne, és ha ezek megfelelően szívódnak fel, gyógyító hatásuk igen magas lehet. Alkalmazhatjuk megfázásos betegségek esetén, valamint A-vitamin tartalmának köszönhetően a gyulladásos betegségek ellen is hatásos, főleg a nyálkahártyát ért gyulladásokkal szemben. Hatásos lehet a tüdőgyulladás ellen is, komolyabb esetekben pedig búzacsíraollajjal fogyasztandó. A benne található antioxidánsok megkötik a szervezetben található szabadgyököket, így csökkenthetik a daganatos betegségek kialakulását.

És néhány recept:

Sült tök:


A tököt (erre a legmegfelelőbb a kanadai tök) először megmossuk, majd félbevágjuk, vagy kis szeletekre szeljük, és egyszerűen berakjuk a sütőbe, közepes hőfokra. Egy, másfél óra alatt sül készre. ne cukrozzuk vagy mézezzük, mert amúgy is magas a cukortartalma!



Sütőtökleves:

A megsült tök belsejét kikaparjuk, és hagymára dobjuk (egy tökhöz egy kis fej hagyma kell). Rakhatunk mellé egy kis szem meghámozott, felszeletelt krumplit (elhagyható, fogyókúrázók ne tegyék bele), mely fokozza a telt ízét. Sózzuk, borsozzuk, majd készre főzzük. A kész levest leturmixoljuk.

Sütőtökdzsem:

Kb. 2 kg sült tököt összekeverünk 1 citrom ás egy narancs lereszelt héjával és kinyomott levével, ujjnyi gyömbérrel, egy kiskanál őrölt fahéjjal és egy kiskanál őrölt szegfűszeggel. megkóstoljuk, és annyi mézet adunk hozzá (édesítővel helyettesíthető), hogy kicsit savanykás maradjon (kb. 4-5 evőkanál). Adunk hozzá 2 tasak dzsemtartósító port, és feltesszük főni. Állandóan kevergetjük, forrás után még 3-4 percig főzzük, majd kis, csavarós tetejű üvegekbe töltjük. lezárjuk, negyed órára fejre állítjuk, majd visszafordítjuk és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. Aki szereti a pikáns ízeket, tehet bele kevés kakukkfűlevelet vagy őrölt koriandert is, esetleg vaníliarúd kikapart belsejét.

És persze felhasználhatjuk másképp is, nálunk idén is elmaradhatatlan a töklámpás :)

2010. október 11., hétfő

Újabb hétvége

Hát ez a hétvége mozgás szempontjából nem volt túl ütős, bár a két unokaöcsém után (3 és 5 évesek) elég sokat rohangáltam. Pénteken megcsináltam az edzőkártyákról a 2. felsőtest programot, felváltva egy- és kétkilós súlyokkal, mikor melyiket bírtam. A fekvőtámaszoknál nagyon kattogott a jobb csuklóm, amelyik el volt törve, de remélem, csak egyszeri eset volt. Este pedig futottam fél órát a szabadban, vagyis inkább kocogtam, mert alig láttam a sötétben és nem is voltam annyira felpörögve.
Szombaton "csak" egy fél óra mozgás volt: Jillian Michaels: 30 day shred level 2. Délelőtt meg a kertben szedtük össze a fiúkkal a leveleket, az mondjuk nem volt könnyű, de nem számít tornának. Akartam még futni, mert a héten csak kétszer fél óra futás volt, de nem bírtam rávenni magam, inkább x-faktort néztem helyette. Vasárnap pedig pihenőnap, mert a felsőtestem izmai nem érzeték jól magukat. 

Étkezés péntek:
reggeli (ez volt szombaton meg vasárnap is): két szelet U1 kenyér, felvágott, vaj, tejeskávé
ebéd: csirkepörkölt U1 nokedlivel, tejeskávé
vacsora: tejbezab bogyós gyümikkel
nasi: U1 ízes levél, alma

szombat:
ebéd: csirkepörkölt árpagyöngyével, egy U1 palacsinta, tejeskávé
vacsora: tejbezab, kakóporral
nasi: U1 pizzás csiga

vasárnap:
ebéd: raguleves, 2 db U1 hortobágyi palacsinta, két szelet U1 csokitorta (most ünnepeltük meg hivatalosan családostul az öcsém augusztusi és az én júliusi szülinapomat, meg a nagymamámét, ami meg szeptemberben van :)
vacsora: 3 db sajttal töltött sült virsli, 2 szelet puffasztott rizzsel
nasi közte nem volt, mert rengeteget ettem mindenből, este viszont nagyon fájt a hasam, úgyhogy ittam egy csomó teát.

2010. október 8., péntek

Tejbezab

Nem is tudom, ezt miért nem írtam le eddig, holott szinte hetente vacsorázok ilyet, anyukám meg minden második nap :)

Hozzávalók: (1 főre)
4 dkg zabpehely
3 dl tej
édesítő vagy nyírfacukor vagy U1 cukor ízlés szerint
gyümölcs, kakaópor, fahéj ízlés szerint

Elkészítés:
A tejet egy edénybe öntjük, beleöntjük a zabpelyhet, és az egészet egyben felforraljuk, míg összeáll, a tejbegrízhez hasonlóan. Ha nyírfa- vagy U1 cukorral édesítjük, azt főzés közben is beletehetjük, de ha folyékony édesítővel, azt csak a végén, a tűzről levéve, mert különben megkeseredik az édesítő.

Mielőtt levesszük a tűzről, egy két percre rakhatunk bele gyümölcsöt (lehetőleg U1-t). Nagyon finom bogyós gyümölcsökkel, barackkal, málnával, eperrel, reszelt almával, ezekhez adhatunk egy kis fahéjat is, így finomabb lesz. De ha nem gyümölcsel esszük, egy kis kakaóport is szórhatunk a tetejére, vagy csak simán fahéjat. Ez a recept is variálható, ízlés szerint elkészíthetjük. Készíthetjük zabkorpával is, vagy a pelyhet úgy, hogy előtte megdaráljuk (nem túl finomra).

És még egy tipp: aki odafigyel a kalóriákra, elkészítheti úgy, hogy a tej felét vízre cseréli: 1,5 dl tej, 1,5 dl víz.

Jó étvágyat!

Továbbra is egyedül

Antiszociális hangulat maradt az időjárás javulása ellenére is, úgyhogy a héten csak itthon tornáztam. Nekem most ez esik jól :) Biztos azért van, mert előtte egyáltalán nem itthon tornáztam. Szóval folytattam az edzőkártyákon lévő programot: középhaladó 2. alsótest program volt tegnap. Hááát, az eleje, a vádli és has rész szerintem könnyűek voltak, de a csípő-popsi-comb részbe beleizzadtam, NAGYON! Nem is tudom, ez nehezebb, mintha a dvd-t csinálnám, mert meg van adva az adott ismétlésszám, és azt mindenképpen meg kell csinálni, nem lehet közben pihenni. De az nagyon tetszik, hogy a csípő-comb résznél váltva vannak talajon és állva gyakorlatok, a lábemelések között fel kell állni és kitöréseket meg guggolásokat kell csinálni, és ezt nagyon hatékonynak érzem. Ráadásul ezt minden lábváltásnál meg kell csinálni. Időtartamra eddig ez volt a leghosszabb, bemelegítéssel, nyújtásokkal együtt 1 óra 15 perc volt, de az elején még ugye néznem kellett, hogy melyik gyakorlat mikor következik és hogy van pontosan, mert voltak újak is benne. Szóval ezt durván egy óra alatt meg lehet csinálni.

Étkezés:
reggeli: két szelet U1 kenyér, felvágott, vaj, tejeskávé
ebéd: brokkolis U1 tészta, tejeskávé
vacsora: U1 tojásos nokedli, de eszembe jutott, hogy ezt ma akarom ebédre megenni, úgyhogy pár falat után visszaraktam, és csináltam tejbezabot egy kis málnával.
nasi:  1 zöldalma, 3 db U1 palacsinta, karamellás tea tejjel

2010. október 7., csütörtök

Edzőkártya és futás

Kedden annyira antiszociális hangulatban voltam, ráadásul esett az eső egész nap, és nekem még bérletem sem volt, sötét volt, úgyhogy volt elég kifogás, hogy ne menjek el Réka-tornára. De úgy gondoltam, ha már itthon maradtam, valami újat kell kipróbálnom. Megvannak nekem a Rubint Réka edzőtermi és otthoni edzéskártyák, úgyhogy úgy gondoltam, ideje kipróbálni! Hát nem csalódtam, folyt rólam a víz rendesen. De ez most nagyon jó volt, pont ez illett a hangulatomhoz, itthon tornázni egyedül, csak a zene és én :)
A kártyák felépítése a következő: van 50 db kártya, amin gyakorlatok vannak, fényképpel, pontos leírással, és hogy mire kell odafigyelni. Nagy része már ismerős a dvd-kről, de vannak köztük újak is. Ebből az 50 gyakorlatból van összeállítva többféle gyakorlatsor: kezdő, középhaladó, és haladó. Minden szinthez négy gyakorlatsor van: 1. alsótest program, 1. felsőtest program, 2. alsótest program és 2. felsőtest program. Van egy heti beosztás is, hogy melyik nap melyik programot csináljuk, és mivel lehet ezeket az edzéseket kiegészíteni (pl. futással). heti két pihenőnapot ajánl, kivéve a haladó programban, ott csak egyet.
Első alkalommal a középhaladó 1. alsótest programot csináltam meg. Elindítottam a Music Update Hamvai PG által készített mixet (csak hogy stílusos legyen a dolog), de szerintem bármilyen zene jó, aminek a ritmusára lehet tornázni és szeretjük. És így csináltam végig a programot, zenére, és közben csak magamra figyeltem. Kicsit féltem tőle, hogy ha nem "együtt" tornázom valakivel, majd ellógom, nem megy olyan gördülékenyen, stb, de nagyon jó volt, élveztem. Kb. egy óra volt, pár perccel több. És hatásos is volt, mert másnap volt popsitájékon izomláz :)

Tegnap pedig délelőtt futottam futópadon fél órát (4120 m), délután pedig újra nekiálltam a kártyáknak, és megcsináltam az 1. felsőtest programot, vagyis a hasizmot kihagytam belőle, mert már 55 perce tornáztam, és nem volt már energiám folytatni, mivel már volt aznap futás is. Szóval ez a program szerintem több, mint egy órás. De megint nagyon jó volt. Most két kilós súlyokat használtam, érzek is izomlázat a karomban és a hátamban. De azért ma szerintem elmegyek Réka-tornára, ma szép idő van :)

Étkezés kedd:
reggeli: két szelet U1 kenyér, felvágott, vaj, tejeskávé
ebéd: egy egész sütőtök (azért nem volt olyan nagy), tejeskávé
vacsora: 3 sült virsli két puffasztott rizzsel
nasi: egy zöldalma, egy U2 müzliszelet, este karamellás tea tejjel

Étkezés szerda:
reggeli: két szelet U1 kenyér, felvágott, vaj, tejeskávé
ebéd: brokkolis U1 tészta, túrókrém
vacsora: brokkolileves, almás natúr hús zabtörettel, 3 db U1 palacsinta (minden szerda ilyen sajnos, mert párom nagymamájánál vacsorázunk)
nasi: egy U1 túró rúd, egy U1 vaníliás puding, este karamellás tea tejjel

2010. október 5., kedd

Fejfájós torna

Valahogy meg kéne végre szabadulnom az állandó fejfájástól és alacsony vérnyomástól. Az a baj, hogy tudom, mitől van, de nem hiszem, hogy megszüntethető... Mindenesetre tegnap is sikerült tornázni: RR 2009 40 perc teljes átmozgatás + 20 perc hasizom. Eredetileg a 20 perc combot akartam, de ezek a guggolások és kitörések egyre nehezebben mennek, pedig szerintem az lenne a logikus, ha egyre könnyebb lenne. Mindegy, nem akart menni, úgyhogy inkább nem erőltettem, lett helyette has, azt úgyse nagyon szoktam. Ráadásul még a derekam is fájt torna közben, úgyhogy nem volt jó, nem bírtam olyan intenzíven csinálni, ahogy kellett volna. Egyébként ezt a dvd-t akkor használtam először, mikor egy hónapig külföldön voltam, egy héten ötször tornáztam rá, de akkor még az étkezésre nem figyeltem oda. Mégis, azt vettem észre, hogy átformálódott a testem, izmosabb, vékonyabb lett a combom, lett pici hasizmom. Tudom, hogy a test formálódásának szempontjából inkább a megfelelő táplálkozás a fontos, de egy jól összeállított mozgásanyag nagyot tud dobni rajta :)

Étkezés:
reggeli: 3 db puffasztott rizs, margarinnal, felvágottal, tejeskávé
ebéd: babgulyás, U2 müzliszelet, tejeskávé
vacsi: 3 db virsli, sajttal töltve szendvicssütőben, 2 db puffasztott rizs
nasi: délelőtt aszalt szilva (cukormentes), este lefekvés előtt karamellás tea pici tejjel

Ez már jobb volt, nem nagy adagokat ettem, de kéne több zöldség és gyümölcs. Ma lehet, hogy csinálok sütőtököt.

2010. október 4., hétfő

Mostantól újdonság: Vision termékek

Sokáig foglalkoztatott az a dolog, hogy vajon a mai élelmiszerek tápanyagtartalma megegyezik-e a korábbiakéval.  Itt főleg a zöldségekre és a gyümölcsökre gondolok. Ennek utánanézve sok helyen azt olvastam, hogy nem, sőt olyannyira nem, hogy ma 5 db almát kellene megennünk ahhoz, hogy ugyanannyi tápanyag jusson a szervezetünkbe, mintha 100 éve 1 db-ot ettünk volna meg. Ennek számtalan oka van, de most nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy a tápanyagokat ennek ellenére be kell juttatnunk a szervezetünkbe. A táplálkozás erre sajnos már nem elegendő. Ezért érdemes táplálékkiegészítőkhöz fordulni.  Persze ezekből is a megfelelőt kell választani, figyelembe véve az összetételt és a gyártási módot.  A termékek széles skálája közül a Vision termékeket választottam, mert természetesek, megfelelő technikával készülnek és az áruk is megfizethető, nem kell egyes termékekre több tízezer forintot kiadni.  Persze azt érdemes tudni, hogy ezeket a termékeket megelőzés céljából érdemes fogyasztani, nem akkor a gyógyszerekhez nyúlni, amikor már megvan a baj.

Arra gondoltam, hogy havonta egyszer írok egy-egy termékükről, amit megismertem és hatékonynak tartottam, mert a blog témájához, az egészséghez ez is nagyban hozzá tartozik, és szerintem az emberek nagyon keveset tesznek az egészségük megőrzéséért. Hátha ezzel is tudok egy kicsit segíteni. Én magam nem forgalmazom a termékeket, csak fogyasztom, de mindenkinek tudom ajánlani.

Ráadásul magától adódott az alkalom, hogy miről írjak először, mivel pénteken meghívást kaptam az új termékeik kipróbálására, egy teakóstolóra. Teázni amúgy is nagyon szeretek :)

Tehát a tapasztalatok: hétféle tea kapható, ebből hatot lehetett megkóstolni. Én háromfélét kóstoltam meg, mindegyiknek éreztem a hatását, szinte azonnal.  Ebben a postban azonban csak a két újdonságról lesz szó, a férfiak és nők számára készített teákról, a többiről egy későbbi bejegyzésben. Általánosságban a Vision teákról: lényegében fitoteák, vagyis különböző növények főzeteiből készül. A növények kiválasztásakor nem csak az ízét, hanem a hatékonyságát is figyelembe veszik. A növények Litvániából származnak, egy nemzeti parkhoz közeli területről, és egy nagymúltú helyi gyár állítja elő őket, de a legmodernebb technológiával: a csomagolásnál nem használnak sem fémet, sem ragasztót!
És a teák:


Vision tea for Her:
Összevetők:  zöld tea, borsmenta, málna levél és termés, narancsdarabok és virága, citromdarabok, szegfű.

Ez a tea kifejezetten nők számára készült. Alapja a zöld tea, mely a nők körében közismert, mert mind szépészeti, mind fogyókúrás célból ajánlják, hiszen segít a szervezet méregtelenítésében és ezáltal az immunrendszert is támogatja. Kutatások foglalkoznak a zöld tea és a rák kapcsolatával, egyesek szerint csökkenti annak kialakulását, mások szerint meggátolja a rákos sejtek növekedését. A zöld tea titka egy polifenol vegyületben, a katekinben rejlik. A katekin egy rendkívül erős antioxidáns, amely úgy képes elpusztítani a rákos sejteket, hogy az egészséges sejteket nem sérti. Kutatások során arra is fény derült, hogy a teában található katekin kétszer olyan erős antioxidáns hatással rendelkezik, mint a vörösborban megtalálható resveratrol nevű polifenol. Ezen kívül (cukor nélkül fogyasztva) megelőzheti a fogszuvasodást is. A citrom és a narancs közismerten C-vitamin forrás, mely az egyetlen hatékony természetes fegyver az öregedés ellen, a málna pedig tele van antioxidánsokkal, melyek leginkább a mélypiros, fekete gyümölcsökben találhatóak meg természetes formában. És ami még nagyszerű benne: külsőleg is használhatjuk, mégpedig úgy, hogy erősre főzött teát lefagyasztunk, majd az így készült jégkockával a reggeli szépítkezés alkalmával töröljük át az arcbőrünket, és ne mossuk le, hagyjuk megszáradni! A benne fellelhető antioxidánsok hatékonyak a bőr öregedési folyamatainak lassítására.

Vison tea for Him:
Összetevők: fekete tea, galagonya, csipkebogyó, kökény, kurkuma.

Ennek fekete tea az alapja, melynek más hatásai vannak, mint a zöld teának: hatóanyagai a thein, a csersavak, az illóolajok és a vitaminok. A thein élénkítő hatása a központi idegrendszeren keresztül serkenti a vérkeringést és a légzést. Az agy több oxigénhez jut, mely által növekszik a szellemi teljesítőképesség. A csersavak nyugtató-stabilizáló hatást fejtenek ki a testi-lelki folyamatokra. Az illóolajak pedig anyagcsere-élénkítő hatásúak, és jó az ízük :) Ezen kívül segít a stressz leküzdésében és hasonlóan antioxidáns hatású, mint a zöld tea, a rákkal kapcsolatos kutatások erre a fajta teára is kiterjedtek. A csipkebogyónak magas a C-vitamin tartalma és javítja a közérzetet, a galagonya a szív- és érrendszer működését támogatja, mely a legtöbb problémát okozza ma a férfiaknak egészségügyi szempontból. A kökény a gyulladásos megbetegedések megelőzésében segít, míg a kurkuma antibakteriális hatású, immunstimuláló, valamint a legújabb megfigyelések szerint elősegíti a méregtelenítést, ezáltal a diéta fontos részét képezheti. A fekete teából könnyen készíthetünk masala-teát, mely a hideg hónapokban fokozottan védi az immunrendszert: a fekete teát forró tejjel kell leforrázni és öt fűszert kell hozzáadni:
kardamom (serkenti a szívizom működését, gyomorerősítő, köhögéscsillapító),
szegfű (antibekteriális hatású, hatásos légúti megbetegedések esetén, reumás eredetű panaszokra),
fahéj (gyomorerősítő, hatásos hurutok ellen, vércukorszint-normalizáló),
gyömbér (gyulladáscsökkentő, görcsoldó, memóriajavító)és
szerecsendió (gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, emésztésjavító).
Sót és édesítőt ízlésünk szerint rakunk hozzá, majd felforraljuk az italt kis lángon. A masala tea nagyszerű alternatívája a kávénak.

Mivel a női tea éppen nem volt raktáron, a férfiteát kóstoltam meg, melynek hatása majdnem azonnali volt, hiszen a reggeli kómából egykettőre felébredtem. De a legmeggyőzőbb az immunrendszerre gyakorolt pozitív hatása! Ez egy olyan termék, amit mindenkinek ajánlok, főleg, hogy jön a rossz idő, és a legtöbben csak akkor kapunk észbe, mikor már legyengült a test és elkaptuk az éppen aktuális influenzát. A megelőzés sokkal hatásosabb!