... mert már régen nem írtam. Igyekszem bepótolni. Szóval a tornák: csütörtökön persze, hogy megint nem jutottam el Réka-tornára, helyette itthon tornáztam az egyik felsőtest programra, meg volt 30 perc futás futópadon. Aztán pénteken egy alsótest program volt, de most nem fáradtam bele annyira. Szombaton nem volt torna, nem fért bele, mert reggel elindultunk Szilvásváradra kirándulni kettesben, és este meg akkora dugó volt egy baleset miatt az autópályán, hogy későn értünk haza, és addigra nagyon fáradt voltam. De legalább két órát sétáltunk, felmentünk az Istállóskői-barlanghoz is, úgyhogy azért nem teljesen mozgás nélkül telt a nap. Vasárnap pedig egész napos itthon pihenés volt, nem is tudtam rávenni magam komolyabb mozgásra, úgyhogy kipróbáltam Jilliantől a Yoga Meltdown level 1-t. Hát így, hogy nem nagyon tudtam, mit kell csinálni, nem volt kifejezetten nehéz (persze mindenből a kezdő verziót csináltam, meg néha csak bámultam, hogy akkor ezt most hogy kell?), de ha odaraktam volna, megizzadtam volna. Szóval tegnap csak fél órára futotta a torna.
És most az étkezés:
csütörtökön minden rendben volt, már nem emlékszem, miket ettem, de nem sokat és minden kódok szerint történt
pénteken viszont elszaladt velem a ló, de annyira, hogy gyorskaját ettem... Ilyet már 3 hónapja nem csináltam. Moziban voltunk, előtte meg kajálni. De már napközben éreztem, hogy el fogok gyengülni. Előző este meg a diétás ritter sportcsokival álmodtam... Fél kilót híztam is a szokásos súlyomhoz képest, de mára már visszaállt.
szombaton itthon volt a szokásos reggeli, aztán kirándulás közben csak fél tábla diétás csokit ettem, majd ebédeltünk egy étteremben öt óra körül, levest ettem meg vajas-mandulás pisztrángot zöldségkörettel. Nagyon finom volt :) Már napok óta valami magot akarok enni, mogyorót vagy mandulát vagy valamit, már régen ettem, biztos hiányolja a szervezetem, szóval most megadtam neki. persze nem volt túl sok a halon, de pont elég finom volt tőle :) Este itthon még vacsiztam két puffasztott rizst 3 főtt tojással, meg ahogy hazaértünk, ettem egy szeletet az almatortából, amit sütöttem pénteken.
vasárnap egész nap itthon voltam, többet is ettem, mint szoktam, de nem volt vészes. Reggeli a szokásos, nasinak egy U1 kakaótorta szeletet ettem, ebédre vadas volt árpagyöngyével, meg U1 almás pite, vacsira meg megint tojás meg puffasztott rizs, meg nasinak közben egy szelet almatorta.
Hát egyenlőre ennyi, majd jövök az almatorta recepttel.
és élvezetesnek élvezetes volt a Jillianes videó?
VálaszTörlésén nagyon élveztem, kezdek ráérezni a jóga-típusú órákra, és hogy ez viszonylag gyors is volt (mármint a jógához képest), az különösen tetszett. de muszáj lesz még párszor megcsinálnom, mire tényleg kivitelezni tudom helyesen a gyakorlatokat, mert elsőre az elég hiányosra sikerült... te próbáltad már?
VálaszTörlés