Húúú, nagyon sok dolog történt mostanában, írogatok egy internetes újságnak, közben jött egy felkérés egy nemzetközi magazintól, hogy írjak egy három oldalas cikket (amivel ma estig végeznem kell), közben voltam második körös állásinterjún, amiről nem mondom meg, hogy sikerült, mert nem akarok elkiabálni semmit.
Közben persze torna is volt, minden nap, kedden például megint Rékáztam, 2008-as dvd, 20 perc comb, 20 perc popsi, 20 perc felsőtest. A karomban lett is tőle pici izomláz. Viszont a lábsúlyt nem tudtam használni, mert kilyukadt sok apró helyen a varrásoknál, és hullik belőle a kosz, mindig úgy néz ki a nappali torna után, mintha sáros cipővel végigmentem volna rajta. Szóval azt most hanyagolom, amíg be nem szerzek egy újat, ami mondjuk nem tudom mikor lesz, de ezt azért mégsem lehet így csinálni. Tegnap pedig hasaztam, 2009-es dvd-ről 20 percet, amiben van egy pici belső comb is. Aztán futottam 40 percet, 5610 m lett. Most kevésbé bírtam. Ebből is látszik, hogy többet kéne futnom. Ma pedig ismét megyek Réka-tornára :)
Kajaügyileg jól állok, ahogy a súlyom is mutatja, farmer-pulcsi kombóban este ráálltam a mérlegre és úgy mutatott 52 kg-ot.
Kedden reggel 2 szelet update kenyérből bundás kenyeret csináltam és ittam hozzá egy nagy bögre tejeskávét. Ebédre zabkorpában rántott hús volt, hajdinával és pici U1 majonézzel, majd tejeskávé. Vacsira pedig tejbezab volt, málnával. Nasinak volt egy alma, egy U1 túró rudi és a maradék hajdina délután, csak magában.
Szerdán reggel megint bundás kenyér volt, mert nagyon bejött, de ettem hozzá két kis csípőspaprikás sajtot, plusz tejeskávét. Ebédre egy kis zöldborsófőzelék volt, még a hétvégi maradék, plusz sütöttem egy tököt és annak a harmadát ettem meg desszert gyanánt, majd ittam egy tejeskávét. Este pedig vacsiztam anyánál kelkáposzta főzeléket 2 db tükörtojással, desszertnek meg fél adag erdei gyümölcsös tejbezabot. Ittam még egy kávét, mert nagyon fáradt voltam. Nasinak volt napközben egy U1 túró rudi, egy natúr joghurt meg megjutalmaztam magam állásinterjú után az update pékségben három pici magvas pogival.
Mára ennyi, szép napot mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése