Tegnaptól újra itthon tornázom. Tegnap elvileg lett volna Réka-torna, de valami miatt elmaradt. Ezt jelnek értelmeztem, és úgy gondoltam, a tegnapi rosszullét után jobb lesz ma pihenőnapot tartani. Aztán másképp alakult: olyan jól lettem, hogy muszáj volt egy kicsit futnom, futópadon futottam 30 perc alatt 4150 m-t, (na jó, nem vittem túlzásba, de ennyi esett jól éppen), aztán volt Jilliantől a 30 day shred level2. Most az is kifejezetten jól esett, bár még mindig van olyan gyakorlat, amiből a kezdő variációt csinálom. Nem baj, elhatároztam, hogy mindent addig csinálok, amíg jólesik.
A kaja-kérdést az utóbbi egy hétben elsumákoltam, nem minden ok nélkül, össze-vissza ettem dolgokat, még némi cukor is került a szombat esti koktélba, de más komoly kihágás nem volt. Egyszerűen csak rendszertelenül, össze-vissza ettem és sokat, bár a kódokra igyekeztem odafigyelni. Például rákattantam a Ritter Sport csoki diétás változatára (de szigorúan csak délelőtt), bár nem olcsó, de odavagyok érte :) Sok U1 péksüti is volt a héten, mert én is elköltöttem rá a szokásos heti erre félretett ezresemet, meg anyával is voltunk többször vásárolni, és mindig meghívott egy-egy darabra... De tegnap nagy vonakodva végül ráálltam a mérlegre, és az este 52 kg-ot mutatott. Centiket nem mértem mostanában, ott nem tudom, hatott e a zabálás, majd pótolom, de azért az megnyugtat, hogy súlyra nem lettem több. De az is lehet, hogy mivel hét napig napi majdnem két órákat edzettem, több tápanyag kellett, úgyhogy meg kellett volna reformálni arra az időre a dolgokat, de én ezt nem nagyon vettem figyelembe. És mivel nem nagyon emlékszem rá, mit ettem tegnap, mától fogom újra írni a kaját, és lesznek újra receptek is, mert megint begyűjtöttem néhányat. És ettől a hónaptól kezdve lesz még egy újdonság, hétfőn minden kiderül, remélem, tetszeni fog nektek :)
Ja, még valami. Kiolvastam a könyvet az új update-ről. Nem nagyon vagyok vele megbarátkozva, nekem jobban tetszett a régi kódos rendszer. Most kétféle kaja van, egyiket akkor edd, ha fogyni akarsz, a másikat, ha hízni. Velem pedig az van, hogy én nem kifejezetten fogyni szeretnék, inkább formálódni, hála istennek, már inkább súlytartó vagyok. Szóval nekem ez a két kategória nem jön be, és túl nagy szabadságot enged, hogy elvileg mindent lehet enni. Ez az új dolog benne, hogy semmit nem tilt. Persze leírja, hogy ne együnk lisztet és cukrot, és azt is, hogy miért, de nem tiltja kifejezetten, csak ha fogyni akar az ember. Én nem akarok, de egészségesen élni azt igen. Szóval tanácstalan vagyok. Ja, és egy csomó hiba van a táblázatban, összekeveredtek dolgok, például a cukros almaleves a fogyást segítő kaják közt van, meg egy csomó minden szerintem nem jó helyen van. Remélem, erről majd írnak, mert ez így tuti hibás. Persze vannak benne nagyon jó dolgok, a rák és a cukor kapcsolatáról, az inzulin és a glükagon szerepéről, de ezt nem lehet leírni, el kell olvasni. Az elvet is értem, hogy mit miért az adott csoportba sorolt be. Ugye az első a fogyást elősegítők. Ez ok. De a másik oszlopban vannak olyan ételek, amitől hízol, meg olyanok is, amik egészségesek, lehet enni súlytartásnál, és kell is néha a szervezetnek. Ezt szerintem nem szabadna egy kalap alá venni. Például ebben a táblázatban van a fehér kenyér és a banán is. Azért a kettő között van különbség. Azért remélem, majdcsak letisztul bennem ez a dolog. Mondjuk aki odafigyel az étkezésére, van annyi önkontrollja, hogy tudja, hogy mit lehet és mit nem. És egy újabb fontos dolog: nincsenek idősávok, mindegy hogy mit mikor eszel (persze a két táblázat alapján).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése