2010. augusztus 27., péntek

Még mindig rokkantan


A csütörtöki nap nem volt könnyű. A derekam még mindig nagyon-nagyon fájt, úgyhogy komolyan elgondolkodtam rajta, hogy elmenjek-e a tornára, mert másfél óra az csak másfél óra, de végül elmentem, mert azt vettem észre, hogy ha pihentetem, jobban fáj, de ha mozgásban vagyok, jobban elviselem. Szóval elmentem, és csodák csodájára nagyon jól végig bírtam csinálni. Szuper volt, egyszerűen úgy éreztem, visszatért az életkedvem :) Nagyon sok gyakorlatot csináltunk popsira, érzem is ma rendesem. Meg sok gyakorlat volt gumikötéllel is, ami nekem elég nehezen megy, de azért egy-egy ütem kihagyásával megcsináltam azokat is. Folyt rólam a víz végig, a pólómból a végén konkrétan csavarni lehetett az izzadságot. Kedden pedig forgatás. Bár nem minket vesznek, hanem Rékát, de azért nagyon izgatott vagyok. Kettős érzelmeim vannak. Szeretnék is benne lenni, meg nem is, mert tudom, hogy még a fényképeken is utálom visszanézni magam. De szerintem úgyis csak pár vágókép lesz rólunk, mert a dvd-n látszania kell, hogyan kell helyesen végezni a gyakorlatokat, és mi abban annyira nem jeleskedünk.

A tegnapi étrendem:
Reggeli: két szelet update kenyér, pici vajjal, csirkemellsonkával, tejeskávé
Ebéd: natúr csirkehusi hajdinával, de nagyon mini adag tegnapi maradék volt, úgyhogy ettem mellé egy pizzás csigát, tejeskávé
Vacsi: 5 db zabbundás cukkinikarika, kisadag brokkolis-sajtos tészta
Nasi: egy szelet anyuféle joghurtos-túrós-gyümölcsös-szelet, ízes levél, két őszibarack

Tegnap nagyon sokat jöttem-mentem, plusz a torna, úgyhogy a kaja sok volt ugyan, de szerintem kellett ennyi ehhez a mozgáshoz.
Ma pedig közkívánatra újra gyümilevest kell csinálnom, kezdem is. A hétvégén nem leszek itthon, úgyhogy majd hétfőn jelentek!

Mindenkinek csodaszép hétvégét, használjátok a nyár utolsó napjait!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése