Tegnap nem sikerült azt az edzést megcsinálnom, amit akartam. Először megcsináltam Jillian 30 day shred level one-ját. De ettől annyira megfájdult a lábszáram, hogy az utána betervezett fél óra futásról le kellett mondanom. Nem az izmaim fájnak, hanem valahogy a lábszárcsontom. Ha pihentetem, jobb egy kicsit. De már hetek óta érzem, hogy futás meg torna után fáj, meg mintha elfáradna, alig tartana meg a lábam, de a csontom. Fura. Remélem, nem lesz belőle nagyobb baj. Mindenesetre lehet, hogy a level 2-t vagy 3-t kellett volna választanom, mert ebben nem izzadtam bele annyira (soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet mondok Jillian egyik edzésére). Szóval
ki kellett találnom, mivel pótoljam a futást. Úgy gondoltam, mivel a kezem gyenge, és arra tegnap nem edzettünk, plusz nem kell hozzá fájó lábat használni, súlyzózni fogok. Úgyse szoktam sűrűn, és annyi izom sincs a kezeimen és a vállaimon, mint egy szúnyognak. Például fekvőtámaszból egyet sem bírok megcsinálni, csak nőit, de abból sem túl sokat. Szóval Réka Add önmagad 3 fél óra felsőtest edzését csináltam meg, 1 kg-os súlyokkal. Csak nemrég kaptam 1 kilós súlyzót, előtte csak fél kilós volt, úgyhogy most ettől rendesen izomlázam van a vállamban, ami nem rossz :)
A tegnapi étrendem a következő volt:
reggeli: 2 szelet update kenyér, szalámival és sajttal, tejeskávé
nasi: két szem datolya
ebéd: sólet, kenyér nélkül, tejeskávé
nasi: egy adag jó estét keksz
vacsi: két szelet natúr husi hajdinával, pici gyümölcsleves, kakaó
Ez már egész jó, csak megint nem volt benne zöldség meg gyümölcs. Bár az esti husihoz ettem egy kis paradicsomsalátát. És ahogy este hazajöttünk, még mindig úgy éreztem, ennem kell, de sikerült megállnom és nem ettem semmit :)
Ma megint megyek Réka-tornára, aztán anyáékhoz és pizza lesz (persze update) :) Majd igyekszem nem sokat enni belőle :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése