Furcsa, de teljesen rákattantam a sorozatra :) Ma nézem meg az utolsó részt belőle, és végre szabad leszek, mert eddig minden szabadidőmet vele töltöttem :)
Tegnap pedig elkezdtem az új "edzéstervet", bár 3 nap semmittevés után elég nehéz volt nekiállnom...
Szóval a szuper okostelefonom szerint ez történt:
22:06 perc
4,02 km
217 kcal
Utána a hetet hasas edzéssel kezdtem: persze nem tudtam megszabadulni Rékától, mivel még nem szereztem be új dvd-ket, így a 2009-es dvd 20 perc has részét csináltam meg.
2011. május 31., kedd
2011. május 30., hétfő
Más
Most, hogy vége volt a programnak, a hétvégén nagyon elhagytam magam. Péntektől kezdve semmi mozgás nem volt, de nem csak azért, mert lusta voltam (persze az is), de elhatároztam, hogy most valamit másképp fogok csinálni, tervezetten, nem csak úgy tornázgatok bele a világba. Szóval a terv a következő: minden edzésnapot futással kezdek (ez úgysem fog összejönni, de így indítok), min. 3, max 7 km, esetleg hétvégén több, és minden nap emellé más izomcsoportot fogok elővenni: tehát minden héten lesz egy comb, popsi, has, felsőtest, emellett szeretnék heti egy gerinctornára eljárni, mert borzalmas a tartásom. Körülbelül ennyi, még nem teljesen kiforrott a dolog, de majd közben kialakul. Ja, és a hot ironnal is szemezgetek... Vágyom valami újdonságra...
És még adós vagyok a centikkel a program végére:
derék: (61 cm) -1 cm 60 cm
csípő: (91 cm) -1 cm 90 cm
comb: (52 cm) -1 cm 51 cm
Hát mindenhonnan egy cm nem túl nagy eredmény, de ez van...

2011. május 26., csütörtök
Alakreform összegzés
Úgy döntöttem, nem írom le részletesen a program kimaradt napjait, hanem összességében a tapasztalataimat és a változásokat, amiket észleltem.
Alapvetően az étrenddel a következő volt a problémám: tudom, hogy másnak talán sok, nekem kevés a napi 4x étkezés. Nagyon hiányzott a délelőtti tízórai, éppen ezért sokszor ettem is egy-egy almát vagy puffasztott búzaszeletet. És lehet, hogy ez csak engem zavart ennyire, de nekem sok az, ha minden egyes étkezésem ennyire meg van határozva. Nem voltak rosszak az ételek, sőt, diétához képest kifejezetten jó volt, de sohasem azt ehettem, amit éppen megkívántam.
Az edzéssel a következő volt a probléma: néhány gyakorlat számomra kivitelezhetetlen volt, mert nem tudtam pontosan, hogyan kell csinálni. A másik pedig, hogy a haladó ismétlésszámok olyan sokáig tartottak, hogy néha nem azért nem azt csináltam, mert nem bírtam, hanem nagyon unalmas volt hosszú percekig ugyanazt csinálni.
Centiket és talán képet is teszek fel este. A súlyomat már lemértem, 54-ről indultam, 52 lettem a végére, vagyis két kiló mínusz, tehát volt értelme, még így is, hogy voltak kilengéseim.
Viszont most elhatároztam, hogy változtatni fogok az edzéseimen, mert már egy ideje úgy érzem, hogy nem fejlődöm sehova. Több futás lesz, kevesebb Réka, és próbálok valami újat is behozni. Jó lenne valamiféle gerinctornára járni, mert a tartásom valami katasztrófa.
Szóval a jövőben ezek lesznek a célok, de nem ma kezdem, hanem holnap, mert tegnap egész napos workshop után még az egyik kollegámnál voltunk kertipartin, éjjel egyre értem haza és reggel nyolcra már bent voltam az irodában. Szóval elég fáradt vagyok, úgyhogy ma még valami lightos edzés lesz, holnaptól pedig bekeményítek :)
Szép napot :)
2011. május 18., szerda
Alakreform 18-21. nap
Végre újra tudok jelentkezni. A napokban olyan aluszékony voltam, hogy minden szabadidőmet alvással töltöttem. De a lényeg:
19. nap: reggeli omlett 3 tojásból, pirítóssal. Ebéd magyaros rakott zöldbab. Na ez tényleg nagyon finom lett, és mivel nagy adag sikerült belőle, másnapra is ezt vittem magammal, mert bevásárolni nem jutottunk el, hogy a másnapi ebédhez is meglegyenek a hozzávalók. Uzsonna egy csokipuding volt, vacsi pedig megint nem a magazinból lett, mert nem volt otthon rák (nem is nagyon szokott :), így 2 szelet pirítós volt, májkrémmel és zöldséggel. Edzés: pihenőnap volt, úgyhogy most 3 nap egymás után nem edzettem, ráfogtam a betegségre.
20. nap: megfogadtam, hogy mivel már jobban vagyok, visszatérek a szigorú programhoz, és az utolsó hetet keményen végigcsinálom. Reggeli egy db update virslis croissant volt és egy natúr joghurt (meglepően jó párosítás), ebéd a tegnapi rakott zöldbab, uzsonna egy körte és egy update túró rudi. Vacsora: egy adag u1 majonézes tojássaláta két szelet puffasztott rizzsel.
Edzés: végre ez is volt, Alakreform dvd-ről 20 perc comb, aztán hasgyakorlatok. A kezdő ismétlésszámot csináltam meg, de nem a mennyiségre, hanem a minőségre mentem. Volt benne felülés (nem hasprés), amitől féltem, de egész jól ment, a féloldalas csípő közben viszont kellett tartani szüneteket, mert nekem az még nagyon nehéz. A hasprés nyújtott lábbal viszont nagyon hatásos :)
21. nap: reggeli 2 db u1 fahéjas csiga tejjel (nyami, mostanában ez a kedvenc péksütim). Ebéd rántott patisszon barna rizzsel (nagy kedvenc lett, u1 majonézzel ettem). Ebből nem ettem keveset, viszont lehet, hogy ez lenne a megoldás, mert még este is alig voltam éhes, inkább csak muszájból ettem, pedig edzés is volt. Lehet, hogy ebédre kicsit többet eszem, azt még általában úgyis lemozgom, este pedig így kevésbé leszek éhes. Uzsonna egy epres joghurt, de napközben ettem még pár szem epret is, nem tudtam neki ellenállni :) Vacsora: bazsalikomos paradicsomleves: nagyon finom, könnyű vacsora, és tettem bele egy szelet darabokra vágott u1 pirítóst, de nem tudom miért, amikor nem is voltam éhes...
Edzés: 40 perc futás volt előírva, nekem kicsit több lett, 7 km-t futottam. Nagyon nehéz volt elkezdeni., de aztán olyan felszabadult lettem, le sem tudom írni :) Voltak még popsigyakorlatok, a steppen hasalósakat még mindig nem szeretem... Viszont volt a lábáthúzás nyújtva, az nagyon jó volt, főleg a sima hajlított lábemeléssel kombinálva, nagyon kikészítette a popsimat, de persze ez a cél :) És tegnap voltam a barátnőmnél, aki kozmetikus, és azt mondta, hogy úgy látja, sokkal kerekebb lett a fenekem :) Szóval megéri :)
18. nap: reggeli 2 db update túrós batyu tejjel (szeretem az ilyen reggeliket :), ebéd spárgával töltött csirkemell lett volna, de beteg voltam, feküdtem és nem bírtam főzni, úgyhogy rendeltem roston csirkemellet párolt zöldséggel. Uzsonna 2 db update túró rudi, vacsora pedig pirítós, uborka és update májkrém volt. A hétvége nem teljesen a programnak megfelelően telt, ahogyan már az előző bejegyzésből is látszik, úgyhogy este még elmentünk szórakozni, és ettem egy kis pattogatott kukoricát, meg volt némi alkohol is, amiben ugye nem kevés a kalória... Edzeni nem bírtam.
19. nap: reggeli omlett 3 tojásból, pirítóssal. Ebéd magyaros rakott zöldbab. Na ez tényleg nagyon finom lett, és mivel nagy adag sikerült belőle, másnapra is ezt vittem magammal, mert bevásárolni nem jutottunk el, hogy a másnapi ebédhez is meglegyenek a hozzávalók. Uzsonna egy csokipuding volt, vacsi pedig megint nem a magazinból lett, mert nem volt otthon rák (nem is nagyon szokott :), így 2 szelet pirítós volt, májkrémmel és zöldséggel. Edzés: pihenőnap volt, úgyhogy most 3 nap egymás után nem edzettem, ráfogtam a betegségre.
20. nap: megfogadtam, hogy mivel már jobban vagyok, visszatérek a szigorú programhoz, és az utolsó hetet keményen végigcsinálom. Reggeli egy db update virslis croissant volt és egy natúr joghurt (meglepően jó párosítás), ebéd a tegnapi rakott zöldbab, uzsonna egy körte és egy update túró rudi. Vacsora: egy adag u1 majonézes tojássaláta két szelet puffasztott rizzsel.
Edzés: végre ez is volt, Alakreform dvd-ről 20 perc comb, aztán hasgyakorlatok. A kezdő ismétlésszámot csináltam meg, de nem a mennyiségre, hanem a minőségre mentem. Volt benne felülés (nem hasprés), amitől féltem, de egész jól ment, a féloldalas csípő közben viszont kellett tartani szüneteket, mert nekem az még nagyon nehéz. A hasprés nyújtott lábbal viszont nagyon hatásos :)
21. nap: reggeli 2 db u1 fahéjas csiga tejjel (nyami, mostanában ez a kedvenc péksütim). Ebéd rántott patisszon barna rizzsel (nagy kedvenc lett, u1 majonézzel ettem). Ebből nem ettem keveset, viszont lehet, hogy ez lenne a megoldás, mert még este is alig voltam éhes, inkább csak muszájból ettem, pedig edzés is volt. Lehet, hogy ebédre kicsit többet eszem, azt még általában úgyis lemozgom, este pedig így kevésbé leszek éhes. Uzsonna egy epres joghurt, de napközben ettem még pár szem epret is, nem tudtam neki ellenállni :) Vacsora: bazsalikomos paradicsomleves: nagyon finom, könnyű vacsora, és tettem bele egy szelet darabokra vágott u1 pirítóst, de nem tudom miért, amikor nem is voltam éhes...
Edzés: 40 perc futás volt előírva, nekem kicsit több lett, 7 km-t futottam. Nagyon nehéz volt elkezdeni., de aztán olyan felszabadult lettem, le sem tudom írni :) Voltak még popsigyakorlatok, a steppen hasalósakat még mindig nem szeretem... Viszont volt a lábáthúzás nyújtva, az nagyon jó volt, főleg a sima hajlított lábemeléssel kombinálva, nagyon kikészítette a popsimat, de persze ez a cél :) És tegnap voltam a barátnőmnél, aki kozmetikus, és azt mondta, hogy úgy látja, sokkal kerekebb lett a fenekem :) Szóval megéri :)
2011. május 14., szombat
Alakreform 15-17. nap
15. nap: reggeli 2 szelet U1 kenyér, update májas (nem bírtam az előírt 10 dkg-ot megenniI, paradicsom. Ebéd lazac volt céklával, uzsonna 1 db búrkifli, vacspra 2 vorsli, 2 szelet kenyér (1 volt előírva), update majonéz. Elég volt egész napra, bár ma mozgás nem volt, ez az egyik pihenőnap a héten.
16. nap: reggeli: joghurt, málna, lenmag. Nem is volt elég, ebédig még megettem 2 szelet puffasztott búzát. Ebéd: fitt-galuska, karfiolmártással (gomba lett volna, de azt nagyon nem szeretem), uzsonna téliszalámi kígyóuborkával, vacsora karfiolkrémleves 1 db pirítóssal. Nem volt vészes, de azért este éhes voltam már... És lefekvés előtt pedig ettem egy kanál mézet fokhagymával... ez mindig beválik torokfájás ellen, bár a diéta szempontjából nem túl előnyös...
Edzés: 20 perc hasizom a 2009-es dvd-ről, majd csípő-popsi gyakorlatok. Nem volt vészes egyáltalán, de jó is volt, mert nagyon levert voltam: torokfájás, orrfújás, fejfájás, hőemelkedés. A gyakorlatok között most nem volt új, úgyhogy nem értékelném őket, tipikus, a dvd-ken is látott gyakorlatok.
17. nap: reggeli:2 szelet kenyér, sonka helyett a maradék májast ettem meg, sajtot nem találtam itthon. Ebéd roston csirkemell zöldsalátával, uzsonna ribizlihab lett volna, de nem kaptam, eperből csináltam turmixot. Na és most jön a lényeg: délutánra annyira mélypontra kerültem testileg és lelkileg, hogy a vacsorát kihagytam... Legalábbis az update változatot... Azt, hogy mit ettem helyette, nem mondom el, de sok volt, és nem fér bele semmilyen diétába. Biztosan a betegség is közrejátszott, de teljesen úgy éreztem, mintha minden szénhidrát kiürült volna a szervezetemből, és hát elég rendesen feltöltöttem... Valahogy mégsem érzem azt, hogy most emiatt fel kéne adnom a programot, mert ma reggel ugyanúgy folytattam. Erre szükségem volt, de továbbléptem. Még lelkiismeret furdalásom sincs. Furcsa, mert elég szigorú szoktam lenni magamhoz, de most ez nem érdekel.
Edzés: pihenőnap (3 nap is pihenőnap a héten, ami most jól jön, mert tegnap is hőemelkedésem volt, és ilyenkor nem esik jól az intenzív mozgás, ma reggel tíz óra alvás után felkelni is alig bírtam, pedig tegnap este gyógyításképpen Született feleségek maratont tartottam).

2011. május 11., szerda
Alakreform program 13-14. nap
Túl vagyok a második héten is. Egyre nehezebben megy, hogy egy ennyire meghatározott étrendet és edzéstervet összahngoljak az életemmel. Az állandó főzések, meghatározott edzések, amikre nem mindig így, ilyen sorrendben jutna időm.
13. nap: 1 db update zsömle lett volna, de megpenészedett, úgyhogy helyette két szelet kenyeret ettem, egy zöldpaprikával és a maradék juhturóval. Ebéd: sokmagvas kínai kel volt, húsgolyókkal. A husi nagyon finom lett, de a kínai kel nem annyira. Uzsonna egy csokipuding, vacsora franciasaláta lett volna, de csak tojássalátát kaptam a pékségben, egy virslivel. Viszont kisebb volt a kiszerelés, mint amennyi elő volt írva, úgyhogy kevesebbet ettem. Este vizsgázni voltam, ezért nagyon korán vacsiztam, úgyhogy este még benyomtam egy túrórudit.
Edzés: 20 perc felsőtesttel indítottunk, majd comb-váll-popsi gyakorlatok. A kitörést és a guggolást nem bírtam szalaggal megcsinálni, nagyon nehéz volt, de a lábemelést oldalra igen. Viszont a lábtolás és a nyújtott lábemelés hátra megint nem ment szalaggal, vagyis néhányat csináltam azzal, a többit anélkül, mert valahogy nem ment, nem csak mert nehéz volt, hanem kényelmetlen is, csúszkűlt a szalag össze-vissza, szóval kicsit kivitelezhetetlen...
14. nap: reggeli két pizzás csiga egy joghurttal, ez megint nagyon sok volt, ebéd nyári rizottó. Ezzel az volt a baj, hogy keserű lett a spárgától, úgyhogy nem ettem meg mindent. De volt desszert, gyümölcsvelő, az nagyon fincsi lett, eper-málna egyveleg :) Uzsonna trappista sajt és két szál sárgarépa. Erről nem is mondanék semmit. Vacsora zöldborsófőzelék tükörtöjással, ezt imádom, úgyhogy nagyon jól is esett. Meg volt ma ugye a két karika cukkini.
Edzés: 2008-as dvd 20 perc comb, pluszváll és hát gyakorlatok, az első kettpőnél (nyakból nyomás guggolásból és nehezített vállizom erősítés), nem tudtam megintcsak a kötelet használni, nehéz volt ez anélkül nekem. Nincsenek karizmaim, most már biztos... A döntött törzsű vállizom erősítésénél bírtam használni a kötelet, és az nagyon hatásos is volt, de az oldalemelésnél megint le kellett raknom. A végén a fűrészelésnél meg már ideges is voltam, meg fáradt is, mert este fél nyolcig kellett bent lenni az irodában, aztán főztem, vacsorát majd a másnapi ebédet, aztán még az edzés, hogy már csak le akartam tudni, és azért csináltam kötél nélkül. Az utolsó gyakorlatot pedig szerintem rosszul értelmeztem, a törzsdöntést emelt karral, mert ahogy csináltam, rettenetesen fájt a hátam meg a derekam, úgyhogy tricepszerősítéssel helyettesítettem (úgyis rám fér az ilyesmi, mert az az izmom, ami végképp nincs).
Ma reggel kellett volna megmérni magam, de majd holnap reggel vagy ma este bepótolom, és centiket is lehet, hogy mérek. Ma pihenőnap van, úgyhogy előre fogok főzni egy kicsit :)
Szép napot!
De közben érzem, ahogy erősödöm, és nem csak testileg, hanem lelkileg is. Főleg arra vagyok büszke, hogy kibírom kávé nélkül, és este kihagyom a szokásos kakózást:) De a legjobb a tegnapi teljesítményem volt: nagy meeting volt az irodában, szerveztem ebédet, kávészünetekhez nasit. Kétszer is le kellett mennem a cukrászdába a frissen kisült pogácsáért és sajtos croissantért. Egész nap ilyen ingerek értek, és elen tudtam állni, nem ettem egyet sem. Néha ugyan óriási volt a kísértés, de kibírtam. Annyi kilengésem volt, hogy az egyik sültestálról levettem két kicsi karika roston sült cukkinit. Túléletem...
13. nap: 1 db update zsömle lett volna, de megpenészedett, úgyhogy helyette két szelet kenyeret ettem, egy zöldpaprikával és a maradék juhturóval. Ebéd: sokmagvas kínai kel volt, húsgolyókkal. A husi nagyon finom lett, de a kínai kel nem annyira. Uzsonna egy csokipuding, vacsora franciasaláta lett volna, de csak tojássalátát kaptam a pékségben, egy virslivel. Viszont kisebb volt a kiszerelés, mint amennyi elő volt írva, úgyhogy kevesebbet ettem. Este vizsgázni voltam, ezért nagyon korán vacsiztam, úgyhogy este még benyomtam egy túrórudit.
Edzés: 20 perc felsőtesttel indítottunk, majd comb-váll-popsi gyakorlatok. A kitörést és a guggolást nem bírtam szalaggal megcsinálni, nagyon nehéz volt, de a lábemelést oldalra igen. Viszont a lábtolás és a nyújtott lábemelés hátra megint nem ment szalaggal, vagyis néhányat csináltam azzal, a többit anélkül, mert valahogy nem ment, nem csak mert nehéz volt, hanem kényelmetlen is, csúszkűlt a szalag össze-vissza, szóval kicsit kivitelezhetetlen...
14. nap: reggeli két pizzás csiga egy joghurttal, ez megint nagyon sok volt, ebéd nyári rizottó. Ezzel az volt a baj, hogy keserű lett a spárgától, úgyhogy nem ettem meg mindent. De volt desszert, gyümölcsvelő, az nagyon fincsi lett, eper-málna egyveleg :) Uzsonna trappista sajt és két szál sárgarépa. Erről nem is mondanék semmit. Vacsora zöldborsófőzelék tükörtöjással, ezt imádom, úgyhogy nagyon jól is esett. Meg volt ma ugye a két karika cukkini.
Edzés: 2008-as dvd 20 perc comb, pluszváll és hát gyakorlatok, az első kettpőnél (nyakból nyomás guggolásból és nehezített vállizom erősítés), nem tudtam megintcsak a kötelet használni, nehéz volt ez anélkül nekem. Nincsenek karizmaim, most már biztos... A döntött törzsű vállizom erősítésénél bírtam használni a kötelet, és az nagyon hatásos is volt, de az oldalemelésnél megint le kellett raknom. A végén a fűrészelésnél meg már ideges is voltam, meg fáradt is, mert este fél nyolcig kellett bent lenni az irodában, aztán főztem, vacsorát majd a másnapi ebédet, aztán még az edzés, hogy már csak le akartam tudni, és azért csináltam kötél nélkül. Az utolsó gyakorlatot pedig szerintem rosszul értelmeztem, a törzsdöntést emelt karral, mert ahogy csináltam, rettenetesen fájt a hátam meg a derekam, úgyhogy tricepszerősítéssel helyettesítettem (úgyis rám fér az ilyesmi, mert az az izmom, ami végképp nincs).
Ma reggel kellett volna megmérni magam, de majd holnap reggel vagy ma este bepótolom, és centiket is lehet, hogy mérek. Ma pihenőnap van, úgyhogy előre fogok főzni egy kicsit :)
Szép napot!
2011. május 9., hétfő
Alakreform program 8-12. nap
Nem nagyon volt időm írni, a munka is sok volt, meg hát minden nap főzni, nem olyan egyszerű, ráadásul bejött még ma estére egy vizsga is, úgyhogy egész hétvégén tanultam. De most bepótolok mindent :)
Edzés: pihenőnap
9. nap: reggeli egy pohár citromos víz volt, és egy fahéjas barackos rétes. Féltem ettől, hogy ez nem lesz elég, de elég volt, ebédig egész jól elvoltam. Ebédre rablóhús volt nyárson, paradicsombatyuval. Batyut nem sikerült csinálnom a paradicsomokból, mert csak nagyon kicsiket kaptam, de így is finom volt. Uzsonnára egy gyümölcsös müzliszelet volt írva, de azt nem lehet kapni, úgyhogy U1 gyümis kekszet ettem. Vacsora pedig zellerkrémeleves volt, amitől nem laktam jól. Finom volt, de nem elég. Napközben volt plusz egy zöldalma is.
Edzés: felcseréltem a szombatival, mert biciklizni kellett volna mennem, de nem tudtam. Szóval RR Alakreform dvd 40 perc popsi volt, plusz mell és kar gyakorlatok. Mindegyik tetszett, mindet meg tudtam csinálni, igaz, csak a kezdő ismétlésszámot. A tolódzkodás és a tricepszerősítés nagyon jó, éreztem, hogy van egy kis tricepszem, úgyhogy van remény :) Viszont így ez az edzés elég könnyen ment, nem fáradtam el igazán.
10. nap: reggeli 2 szelet pirított kenyér, 10 dkg kígyóubi és sajtkrém volt, mert nem kaptam padlizsánkrémet, csinálni meg lusta voltam. Ebédre pangasiusfilé helyett pedig lazac volt, mert abból volt még otthon. Mellé a köret, a sült bab, és egyéb zöldséget, nagyon finom volt. Uzsonnára megint müzliszelet volt írva, de ugye az nincs, így maradt a keksz. Vacsi pedig 2 U1 virsli volt, egy szelet kenyeret írt hozzá (én 2-t ettem), és egy kis mustár. Ez így elég is volt.
Edzés: 40 perc futás volt írva, mi elmentünk a faluba futni. szerintem többet, mint 40 perc, nagyon leizzadtam, és nagyon jól esett. Elég sokat mentünk felfelé, amit ugyan nem nagyon szeretek, az elején szenvedtem is, de aztán átestem a holtponton. Futás mellé voltam kitöréses és guggolásos és egyéb combgyakorlatok, úgyhogy jól legyilkoltam a lábaimat. Kis fekvőtámasz és váll volt mellé. Ez egy tényleg fárasztó edzés volt, de nagyon jól esett az egész hét után. Pláne még utána élfélig tanulni :)
11. nap: reggelire két kakaós csiga volt egy pohár tejjel. Azt hittem, hogy kidurranok tőle, úgy tele lettem, és elég sokáig nem is lettem éhes. Ebédre soskafőzelék volt egy tojással, de megdupláztam a tojást :) Nagyon finom volt, egyébként is imádom a sóskát. Uzsonna egy darab alma volt, mert körte nem volt otthon, Vacsira pedig bazsalikomos-aszalt paradicsomos tészta volt. Ez egy nagyon jó recept, egyszerű, gyors és nagyon-nagyon finom, csak ajánlani tudom, és azt is, hogy bőven használjuk a bazsalikomot :)
Edzés: a csütörtökit pótoltam be, vagyis volt előírva 40 perc biciklizés, amit mi túlteljesítettünk, majd popsi és comb gyakorlatok. Ezek közül a lábtolás oldalra volt újdonság, és hatásos is volt, a többi a szokásos kitöréses gyakorlat. Az udvaron csináltam meg őket, és nagyon jó volt, ezt rendszeresíteni fogom :)
12. nap: reggelire két szelet tejfölös bundás kenyér volt. Finom, csak kevés. Ebédre darált hússal töltött cukkini volt, paradicsommártással. Ez mondjuk nem lesz a kedvencem, és bonyolultabb is volt, mint a többi kaja. Későn sikerült ebédelni, úgyhogy rögtön desszertnek megettem a somlóit (igaz, hogy tiramisu volt írva, de reflexből a somlóit vettem le a pékségben a polcról, nem tudom, miért). Vacsira pedig elfelejtettem almát és répát venni, hogy a salátámat meg tudjam enni, úgyhogy két szelet U1 pirítost ettem, egy kis téliszalámival (mert azt írt egyik délutánra uzsonnának, úgyhogy abból volt otthon), és sok zöldség: hagyma és paradicsom.
Edzés: a 90 perces alakreform torna volt a "bemelegítés", aztán pár popsi és has gyakorlat, de a 90 perc után meg sem éreztem már. A lábemelés hátra gyakorlat nagyon tetszik, nehezebb állva, mint alkartámaszban. A többi a szokásos volt, hasprések és csípőemelések.
A kajával még mindig nem vagyok kibéküle, de a torna egész jól megy. Mondjuk a szombati biciklizés után ahogy lepihentünk, és átraktam volna az egyik lábam a másikon, kicsúszott oldalra a térdkalácsom... Ilyen még sosem volt, és akkor nagyon megijedtem, de utána nem fájt. Este viszont rákezdett, és azóta folyamatosan. Kicsit félek, mert nem szokott ilyeneket csinálni, remélem, csak egyszeri eset volt...
Szerdán mérem meg magam, centiket is, kiváncsi vagyok, lesze-e valami változás... Ha nem, akkor is végigcsinálom a programot, mert muszáj növelnem a kitartásom...
8. nap: reggeli sajtos rúd helyett 4 db sajtos partifalat volt, mert azt kaptam, plusz egy pohát natúr joghurt. Az ebéd isteni volt: grillezett kecskesajt, és mellé saláta, fejessalátából, rukkolából, szikvából (barackot nem kaptam), ribizliből. Eddig ez volt az egyik legjobb ebédem :) Uzsonna 1 db túró rudi helyett 2 db volt, mert nagyon éhes voltam. vacsorára pedig pipibuci volt, U1 zsömlében csirkemell roston, sok zöldséggel és egy kis U1 majonézzel. Hát ez is nagyon ízlett :)
Edzés: pihenőnap
9. nap: reggeli egy pohár citromos víz volt, és egy fahéjas barackos rétes. Féltem ettől, hogy ez nem lesz elég, de elég volt, ebédig egész jól elvoltam. Ebédre rablóhús volt nyárson, paradicsombatyuval. Batyut nem sikerült csinálnom a paradicsomokból, mert csak nagyon kicsiket kaptam, de így is finom volt. Uzsonnára egy gyümölcsös müzliszelet volt írva, de azt nem lehet kapni, úgyhogy U1 gyümis kekszet ettem. Vacsora pedig zellerkrémeleves volt, amitől nem laktam jól. Finom volt, de nem elég. Napközben volt plusz egy zöldalma is.
Edzés: felcseréltem a szombatival, mert biciklizni kellett volna mennem, de nem tudtam. Szóval RR Alakreform dvd 40 perc popsi volt, plusz mell és kar gyakorlatok. Mindegyik tetszett, mindet meg tudtam csinálni, igaz, csak a kezdő ismétlésszámot. A tolódzkodás és a tricepszerősítés nagyon jó, éreztem, hogy van egy kis tricepszem, úgyhogy van remény :) Viszont így ez az edzés elég könnyen ment, nem fáradtam el igazán.
10. nap: reggeli 2 szelet pirított kenyér, 10 dkg kígyóubi és sajtkrém volt, mert nem kaptam padlizsánkrémet, csinálni meg lusta voltam. Ebédre pangasiusfilé helyett pedig lazac volt, mert abból volt még otthon. Mellé a köret, a sült bab, és egyéb zöldséget, nagyon finom volt. Uzsonnára megint müzliszelet volt írva, de ugye az nincs, így maradt a keksz. Vacsi pedig 2 U1 virsli volt, egy szelet kenyeret írt hozzá (én 2-t ettem), és egy kis mustár. Ez így elég is volt.
Edzés: 40 perc futás volt írva, mi elmentünk a faluba futni. szerintem többet, mint 40 perc, nagyon leizzadtam, és nagyon jól esett. Elég sokat mentünk felfelé, amit ugyan nem nagyon szeretek, az elején szenvedtem is, de aztán átestem a holtponton. Futás mellé voltam kitöréses és guggolásos és egyéb combgyakorlatok, úgyhogy jól legyilkoltam a lábaimat. Kis fekvőtámasz és váll volt mellé. Ez egy tényleg fárasztó edzés volt, de nagyon jól esett az egész hét után. Pláne még utána élfélig tanulni :)
11. nap: reggelire két kakaós csiga volt egy pohár tejjel. Azt hittem, hogy kidurranok tőle, úgy tele lettem, és elég sokáig nem is lettem éhes. Ebédre soskafőzelék volt egy tojással, de megdupláztam a tojást :) Nagyon finom volt, egyébként is imádom a sóskát. Uzsonna egy darab alma volt, mert körte nem volt otthon, Vacsira pedig bazsalikomos-aszalt paradicsomos tészta volt. Ez egy nagyon jó recept, egyszerű, gyors és nagyon-nagyon finom, csak ajánlani tudom, és azt is, hogy bőven használjuk a bazsalikomot :)
Edzés: a csütörtökit pótoltam be, vagyis volt előírva 40 perc biciklizés, amit mi túlteljesítettünk, majd popsi és comb gyakorlatok. Ezek közül a lábtolás oldalra volt újdonság, és hatásos is volt, a többi a szokásos kitöréses gyakorlat. Az udvaron csináltam meg őket, és nagyon jó volt, ezt rendszeresíteni fogom :)
12. nap: reggelire két szelet tejfölös bundás kenyér volt. Finom, csak kevés. Ebédre darált hússal töltött cukkini volt, paradicsommártással. Ez mondjuk nem lesz a kedvencem, és bonyolultabb is volt, mint a többi kaja. Későn sikerült ebédelni, úgyhogy rögtön desszertnek megettem a somlóit (igaz, hogy tiramisu volt írva, de reflexből a somlóit vettem le a pékségben a polcról, nem tudom, miért). Vacsira pedig elfelejtettem almát és répát venni, hogy a salátámat meg tudjam enni, úgyhogy két szelet U1 pirítost ettem, egy kis téliszalámival (mert azt írt egyik délutánra uzsonnának, úgyhogy abból volt otthon), és sok zöldség: hagyma és paradicsom.
Edzés: a 90 perces alakreform torna volt a "bemelegítés", aztán pár popsi és has gyakorlat, de a 90 perc után meg sem éreztem már. A lábemelés hátra gyakorlat nagyon tetszik, nehezebb állva, mint alkartámaszban. A többi a szokásos volt, hasprések és csípőemelések.
A kajával még mindig nem vagyok kibéküle, de a torna egész jól megy. Mondjuk a szombati biciklizés után ahogy lepihentünk, és átraktam volna az egyik lábam a másikon, kicsúszott oldalra a térdkalácsom... Ilyen még sosem volt, és akkor nagyon megijedtem, de utána nem fájt. Este viszont rákezdett, és azóta folyamatosan. Kicsit félek, mert nem szokott ilyeneket csinálni, remélem, csak egyszeri eset volt...
Szerdán mérem meg magam, centiket is, kiváncsi vagyok, lesze-e valami változás... Ha nem, akkor is végigcsinálom a programot, mert muszáj növelnem a kitartásom...
2011. május 4., szerda
Alakreform program 6-7. nap
Túl vagyok egy héten. A tapasztalataim eddig nagyon vegyesek. Az edzést jól bírom, eddig is szinte minden nap tornáztam, és főleg Rékát vagy futást, úgyhogy egész jól megy, de örülök, hogy kicsit más, mint eddig. A diéta viszont nehezebben megy, sokszpr vagyok éhes, és nem elegek az adagok. Igyekszem tartani magam, de néha lecsúszik plusz egy zöldalma vagy cukormentes pár kanál puding, mert nem érzem úgy, hogy fedezné az előírt mennyiség a napi energiaszükségletemet.
6. nap étrend: a reggeli két szelet kenyér elég volt, bár nekem hiányzik hozzá a tejeskávé. Ebédre a töltött karalábé nagyon finom volt, de fél karalábéval többet ettem, mert egy nem lett volna elég, de nagyon nem. Uzsonnára jégkrémet nem kaptam, úgyhogy vaníliapuding volt, vacsira pedig egy pizza és egy kis szelet a maradék sütimből.
Edzés:végre volt futás, 20 perc, jól megnyomtam, aztán mellé voltak comb és vádli gyakorlatok. A nyújtott lábemelést fölfelé nagyon szeretem, és ennek a napnak az összes gyakorlata nagyon jól esett, a D gyakorlat, lábemelés hátra kifejezetten jó :)
7. nap étrend: a reggeli egy pohár natúr joghurt, 5 dkg eper, 1 ek lenmag volt, nagyon kevés, már 10-kor éhes voltam, ettem is egy zöldalmát. Az ebéd pici olajon sült tarja volt, spenóttal. A spenótom nem lett jó, de a husi finom lett, úgyhogy azt megettem, a spenótból hagytam, egész jól elvoltam délutánig, megint egy puding volt az uzsi. Vacsira egy szelet melegszendvics lett volna, de én kettőt ettem.
Edzés: bemelegítés 20 perc has volt, majd váll és hát gyakorlatok. Igazából mind tetszett és hatásos volt, különösen a B gyakorlat, mikor ki kellett vállmagasságban nyomni a súlyt. Úgyis keveset súlyzózom :)

2011. május 2., hétfő
Alakreform program 4-5. nap
Egyre jobban megy nekem ez a dolog.
4. nap: a reggelire előírt két kakaós csigából nem is bírtam volna megenni a kettőt, elég az egyik, a másikat elvittem suliba, ahogy a málnaturmixot is, azokat ott szépen megettem, és bár negyed6-ig voltunk, nem ettem mellé mást. "Ebédre" a lecsót 6 körül ettem meg (nagyon finomra sikerült), vacsorára pedig lazacos Waldorf-saláta lett volna, de mire újra megéheztem, nagyon késő volt, és a suliba bekészített szendvicset ettem csak meg, raktam mellé salátát. A málnaturmix nagyon jól esett. Hiányzik a gyümölcs, szerintem nagyon kevés van az étrendben.
Edzés: 40 perc teljes test volt, majd mell és bicepsz gyakorlatok. A mellgyakorlatok könnyen mentek viszonylag, kivéve a női fekvőtámaszt súlylabdám, mivel nincs súlylabdám. De anélkül is elég nehezen ment, csak a kezdő adagot csináltam meg belőle. A bicepsz már nehezebben ment, és a kívánt testtartást sem bírtam mindig tartani... De megcsináltam. Kicsit több volt, mint egy óra, kb. 1 óra 10 perc.
5. nap: reggel hagymás omlett volt pirítóssal, nagyon finom, reggelre pont elég. Ebédre spagetti veronai húsgombóccal. Hát a húsgombócommal ölni lehett volna, olyan keményre sikerült, de azért egy kicsit ettem belőle, a szósz és a tészta pedig nagyon jó lett. Uzsonna 15 dkg málna volt, vacsi pedig brokkolikrémleves, kevés baconnel, ez is nagyon finomra sikerült, csak nem volt elég. Pláne, hogy egész nap a konyhában álltam, mert megfőztem az aznapi két kaját, a másnapit, és csináltam update anyák-napi tortát is anyának, és nagyon vágytam rá. A kevés vacsora és ez, meg hogy nagyon hisztis voltam, odáig vezetett, hogy ettem pár falatot a kimaradt pudingból... Nem sokat, és U1, de ettem :(
Edzés: na itt voltak gondok, mert azt írta, hogy bemelegítés: Alakreform dvd 20 perc has. Ilyen pedig nincs, azon a dvd-n nincs has blokk. Úgyhogy a 2009-es dvd-ről csináltam meg a hasat. Utána tricepsz és vádli gyakorlatok. Tricepsz nagyon nehezen ment, az első gyakorlat, ahol gumikötéllel kell felhúzásokat végezni, konkrétan sehogy nem ment, nagyon nehéz volt, lecseréltem a gumikötelet súlyzóra. Aztán a fekvőtámasz-imitálás következett szűken. Hát én szűken nem tudok, csináltam, ahogy tudtam. Az utána következő gyakorlat még az én tricepszemnek is ment, a tolódzkodás steppadról és a tricepszes hátrahúzás. A vádlinak nagyon örültem, hogy van külön ilyen rész, pont elég is volt, ma picit izomlázam is van ott, a tricepszemben meg nagyon.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)